Ami Pazarecz Haszán nevét viseli.
Új muszlim imaházat adtak át a hét elején Szombathelyen – számol be róla a nyugat.hu. Az eseményen Bolek Zoltán, a közösségi térrel rendelkező Magyar Iszlám Közösség elnöke elmondta, az ingatlant – ahol korábban egyébként a Hunyadi Borozó működött – 26-27 millió forintért vásárolták meg, és 20 millióból újították fel.
Mindezt a közösség teljes mértékben saját forrásból, önkéntes munkával valósította meg;
az átalakítás során állagmegóvási és szerkezetmegerősítési munkákat végeztek, kezelték a vizesedési problémákat, de villanyszerelési és festési feladatok is akadtak.
Az imaházat Pazarecz Haszánról nevezték el, aki az első világháborúban a bosnyák gyalogezredben szolgált, később Magyarországon telepedett le, és az 1921-es nyugat-magyarországi felkelésekben is részt vett.
A mecsetben Kelemen Krisztián önkormányzati képviselő, valamint számos török és osztrák vendég is tiszteletét tette. Többször is elhangzott: cél a magyar-török kapcsolatok erősítése, melynek jegyében a Magyar Iszlám Közösség 10 mázsa lisztet ajánlott fel a szombathelyi rászorulók részére.