Új, szőlőfürtszerű iskolát kap Szigetszentmiklós – bemutatták a terveket

hely.hu

Kihirdették a Szigetszentmiklósi Református Általános Iskola tervpályázatának nyerteseit. Mutatjuk, hogy fog kinézni az új intézmény.

Az agglomeráció gyors növekedése miatt Szigetszentmiklóson, annak Bucka városrészében égető szükség lett új iskola építésére. Ezt az igényt felismerve pályázatot írtak ki a Szigetszentmiklósi Református Általános Iskola megtervezésére, melynek eredményét szerdán a Ráday Házban hirdette ki Lánszki Regő országos főépítész, a bírálóbizottság elnöke.

A felhívást nagy érdeklődést övezte, a negyvenhárom beérkezett pályaműből pedig tizenhetet díjazott is a zsűri. „Örömmel láttam, hogy a pályázok megértették a kihívást és sok pályázatot tudunk ma díjazni” – hangsúlyozta az eseményen elmondott beszédében Lánszki Regő is.

Lánszki Regő országos főépítész, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára
Fotó: Mátrai Dávid

Az elbírálás szempontjairól és az új iskola sokrétű feladatairól beszélve az országos főépítész elmondta: „A jövő iskolájának megváltozott a szerepe: a tudás Európában már szinte mindenki számára elérhető – az internet és a mesterséges intelligencia segítségével egy óra alatt többet tanulhatunk, mint korábban egy évtizedben. Ezért az iskolának ma nemcsak a tudásról, hanem az értékekről, a közösségről és a bölcsességről kell szólnia.”

Mint fogalmazott:

„Az iskola nem lehet egy zárt doboz.

Képzeljük el az iskolát úgy, mint egy virágzó kertet: legyen egy tág, nyitott főtér, ahol a közösség összegyűl, de ugyanakkor számos kis, meghitt zug is – mint apró virágok egy nagy csokorban –, ahol a tanulás, a kreativitás és az együttélés kibontakozhat. Az iskola legyen egy egészséges szőlőfürt, ahol minden 'szőlőszem' egyedi értéket képvisel, és együtt alkotják az egységet.”

Az országos főépítész úgy véli,

a gyerekeknek a tényanyagon túl meg kell tanítani, mi az igazság, mi a jó és mi a szép.

A jövő iskolájának pedig a természettel is harmóniában kell lennie, visszaállítva azt az ősi egyensúlyt, amely a teremtésben megvalósult.

A pályázó tervezőinek e gondolatiság mentén kellett dolgozniuk, figyelembe véve az iskola heterogén igényeit, a biztonság, a városképhez való illeszkedés, a természettel való szerves kapcsolat, a megközelíthetőség, református szellemiség, az innováció, a környezettudatosság, a fenntarthatóság, az időtállóság és a megvalósíthatóság szempontjait.

Az esemény a budapesti Ráday Házban zajlott

A nyertes pályamű – ahol a metafora valósággá válik

Mindezeket mérlegelve a tervpályázat első díját az Ártér Építész Műterem Kft. kapta.

„A pályaműben a szőlőtő- és szőlőfürt metafora úgy van az építészet nyelvére lefordítva, hogy konkrét térrendszerré válik, a környék települési szövetét is szervezve. A központi közösségi maghoz fürtszerűen kapcsolódnak a decentralizált, saját kis alközponttal rendelkező oktatási egységek, amelyek kívülről is megközelíthetőek, mint a tornaterem, a kápolna és az étterem” – olvasható a méltatásban.

A terv alapján az iskolaépítés az egész Bucka-városrész közösségi életét és városiasodását elősegítheti, mert szervesül a környezetébe, ezáltal hatással lehet a mindennapi életre.

Az 1. helyezést az Ártér Építész Műterem Kft. terve kapta
Fotó: Mátrai Dávid

A bírálóbizottság kiemeli azt is, hogy a tervező a Bucka-tó és a hulladéklerakó revitalizált környékére közösségi parkot álmodott, valamint hogy pályázatban látható bontott tömegformálás ütemezhetően építhető és jótékonyan hatva illeszkedik a környező családi házas miliőhöz. Mindezek mellett „a jelszerű metafora és az absztrakt, magas műszaki színvonalú térbeli nyelv finom átmenete igazi építészeti innováció.”

A zsűri mégsem a fentieket látja a koncepció legfőbb érdemének.

„A terv legfontosabb értéke a pedagógia hagyományos térbeli kereteinek meghaladása,

az osztálytermek flexibilis kialakítása és fürtszerű telepítése, az otthonos, vonzó atmoszféra megteremtése, az akusztikai szempontok érvényesítése. A közös terek, közlekedők, udvarok, teraszok ugyanolyan fontos pedagógiai színterekké válnak a pályaműben, mint az osztálytermek.”

A jelszerű metafora és az absztrakt, magas műszaki színvonalú térbeli nyelv finom átmenete igazi építészeti innováció

„Van remény. Van, mert egy igen komoly feladattal nem csupán megküzdött a pályamű tervezője, hanem okosan, intelligensen és úgy tűnik, megértve korunk pedagógiai kihívásait, a jelen generáció igényeit, valamint a frissülni kívánó pedagógiai szemléletet, képes volt ehhez értő, szerethető és nagyon jól használható tereket adni. Nemcsak tereket, térsort, hanem lehetőséget arra, hogy hagyományokra támaszkodva, megértve a jelent, építészetileg olyan szabadságot biztosítson gyermeknek és felnőttnek egyaránt, ami nélkül elképzelhetetlen, hogy gondolkodó, boldog generáció nevelhető legyen valahol.

Igen, időszerű átgondolnunk a nevelés, tanítás formáit, módszereit és ehhez újrafogalmazni iskoláinkat.

Mind pedagógiai, mind építészeti szempontból. A terv nagyszerűsége abban áll, hogy ezt megteszi. Megteszi és a több lehetséges helyes válasz közül egyet szépen kidolgoz, bemutat. Következetesen, mértéktartóan, szabadon. Mindezzel újat teremt és így utat mutat” – szól az elismerő méltatás.

A győztes terv részletei
Fotó: Mátrai Dávid

2. helyezett – a reformátusi letisztultság

A második helyezést a 3h Építésziroda terve kapta, melynek szellemisége a református hagyományokat tükrözi. „Nyugodt, múló divatoktól mentes formálásával takarékosságot és reformátusi tisztaságot sugall, anyaghasználatában is a mértékletesség és a hagyománytisztelet jellemzi” – olvasható a méltatásban, amely külön hangsúlyozza, milyen jól sikerült – az egyszerű, nyeregtetős formák által – az épület városi szövetbe való beágyazása, illetve a helykihasználás.

A H3 Építésziroda és az Építész Kft. tervei
Fotó: Mátrai Dávid

A bírálat a terv erősségeként említi a főbejárat előtti közösségi tér kialakítását, az oktatási egység természetközeliségét és a frontális oktatást meghaladó flexibilitását, valamint hogy a nagyobb terek különválasztása miatt az építés jól ütemezhető.

„Az iskola nyitott szellemiségét, a környezet fontosságát, a közösség megtartó szerepét, a rendet és az egyszerűséget az épület építészeti megfogalmazása is sugallja”

– szól a bírálat.

3. helyezett – feszes, szerethető iskola

Kund Iván Patrik terve, amely 3. helyezést ért el – mint az indoklásban olvasható – helyszínrajzi kialakítását nézve kifogástalan. „Beépítése feszes, jól tagolt, arányos. Városképi illeszkedése meggyőző. A funkciók szerint tagolt épülettömeg jól átgondolt. Bátor állítás, hogy a tantermi szárny háromszintes, ám annak a tömbbelsőben történő elhelyezése okán itt nem érezhető léptéktévesztés.

A tantermi szárny kialakítása változatos, szerethető és vonzó téri formációkat eredményez.

A terv alaposan átgondolt és szisztematikusan felépített építészeti rendszert alkot, ami jól megépíthető és gazdaságosan üzemeltethető épületet eredményez. Grafikai feldolgozása egységes és igényes, jól érthető, és megfelelő részletezettségű.”

3. helyezett – hagyományos oktatás egy kis könnyedséggel

Az A3 Építész Kft. terve, amely szintén 3. helyezést kapott, szerencsésen koncentrálja a funkciókat és így sok használható zöldfelületet nyer.

A pályázó „tiszta, racionális elrendezést hoz létre, átlátható belső funkcionális struktúrával. Az összevont nagy tömeget szépen tagolja, ezáltal a környező beépítés léptékéhez szelídíti. A magastetős és a kishajlású tetők harmonikus, könyezetbe illeszkedő épülettömeget eredményeznek. A tornaterem lesüllyesztése is ezt segíti elő. Anyaghasználata és formavilága hagyományos alapokból építkezik, kortárs megfogalmazásban.

Pedagógiai szempontból a pályamű inkább a hagyományos oktatási elvárásoknak felel meg, de a geometrikus rendet kiválóan oldja a folyosók kiszélesítéseivel,

az osztálycsoportok széthúzásával, a barátságos öblök létrehozásával. Az iskola védett udvara remekül használható nemcsak a hétköznapokban, de évzáró, évnyitó ünnepségek megtartására is” – vélekedik a bírálóbizottság.

A tervpályázat helyezettjei
Fotó: Mátrai Dávid

3. helyezett – egyszerű elegancia magas színvonalon

A MARP Kft. megosztott harmadik helyet érdemlő tervének építészeti színvonala az erős pályázati mezőnyből is kiemelkedik – szól a szakvélemény. „Egyszerű tagolású alaprajzi rendszere és jó arányú, magastetős lefedésű épületszárnyai első látásra is megnyerőek.

A nem szokványos telekadottságok hátrányát előnyére fordította, és jól tagolta az épületet.

Logikus belső közlekedési rendje van az iskolának és az épületszárnyak által meghatározott kertrészei a különböző korosztályú gyermekek részére alakíthatóak ki. Az épülettömegek minden erőlködés nélkül alkalmazkodnak a környezet lakóházas beépítéséhez. Az emeletes, magastetős, oromfalas épületrészek hagyományos vakolt homlokzati felületei és faoszlopokkal tagolt erkélyes oldalai nagyon barátságos megjelenésűek. Egyszerűségében is meggyőző az épület megjelenése.

A Marp Kft. és Kund Iván Patrik terve
Fotó: Mátrai Dávid

A két L-alakú épületszárny közötti helyen található az aula és ez a belső közlekedés helye, amit az utca felé a kápolna tömege zár le. Ez a főbejárat mellett elhelyezett kápolna az építtetői igény szerint önálló, de egyúttal jó belső kapcsolattal is rendelkezik.

A hátsó telekrészen áll a tornacsarnok, összekötve az oktatási szárnyakkal. A nyugati teleknyúlványon található a sportpálya, szélén pedig a szolgálati lakások. Az épületszárnyak mellett kialakított kerti területek külön foglalkoztató-játszó lehetőséget teremtenek az alsó és a felső tagozatos csoportoknak.

Az egyszerűségre való törekvés jellemzi a terv anyaghasználatát is.

A világos, vakolt felületek előtti faoszlopos vázszerkezet határozza meg az épület egyszerű eleganciáját. Az oktatási épületszárnyak nyeregtető idomai cserépfedésűek. A hagyományos anyagok használata a környezethez való igazodást segíti, miközben tartós és takarékos megoldást is jelent az épület üzemeltetőjének.”

Megvételt nyert pályaművek
Fotó: Mátrai Dávid

Az első helyezett 6, a második 4, a harmadik helyezettek fejenként 2,5 millió forint díjazásban részesültek, a tizenkét megvételre került pályamű 1-1 millió forintot kapott.