Veszélybe került az edelényi kastély jövője!

A 2027-es működéshez szükséges állami támogatás hiánya miatt felmondja az Edelényi Kastélysziget vagyonkezelési szerződését a vármegyei önkormányzat. A többmilliárdos beruházással megmentett barokk műemlék akár januárban bezárhat.

Rendkívüli közgyűlésen, október 30-án döntött a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat az edelényi L’Huillier–Coburg-kastély vagyonkezelési szerződésének felmondásáról. A 24 igen szavazattal elfogadott határozat hátterében az áll, hogy egyelőre nem biztosított a műemlékegyüttes 2027-es működtetéséhez szükséges állami forrás – számolt be a BOON.

A kastélyt 2023 óta működtető vármegyei önkormányzat az idei évre 260 millió forintos támogatást kapott, amely december végéig fedezi a fenntartást. Amennyiben nem születik megállapodás a folytatásról, 2027. január 2-án bezárhat a kastély, és 18 munkavállaló állása kerülhet veszélybe.

A bezárás a térség turizmusára is hatással lehet: a 2023-as újranyitás óta több mint 89 ezren keresték fel az épületegyüttest. Ráadásul több elnyert fejlesztési program megvalósítását is érintheti a fenntartás körüli bizonytalanság.

A minisztériumtól várják a megoldást

Bánné Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke szerint szeptember 1-jén, 10-én, 30-án, majd október 27-én is megkeresték az illetékes minisztériumot a jövő évi támogatás biztosítása érdekében. Az október 30-i személyes egyeztetésen a tárca képviselői november végéig kértek türelmet, jelezve, hogy keresik a szükséges forrást.

Az önkormányzat azonban a szerződéses határidők és a fedezet nélküli kötelezettségvállalás elkerülése miatt nem halaszthatta tovább döntését.

A vagyonkezelési szerződés felmondásáról hozott határozat ugyanakkor nem jelent azonnali bezárást. Ha a következő 60 napban sikerül rendezni a finanszírozást, a vármegyei önkormányzat kész újra egyeztetni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel az üzemeltetés folytatásáról.

Edelény polgármestere, Fischer Ferdinánd a közgyűlésen kijelentette, hogy mindent megtesznek a kastély nyitva tartásáért. Felmerült az érintett településvezetők közös minisztériumi fellépése is. A Mi Hazánk Mozgalom vármegyei képviselője, Fiszter Zsuzsanna pedig aláírásgyűjtést jelentett be a kastély működésének megőrzéséért.

A magyar barokk egyik legjelentősebb kastélya

Az edelényi L’Huillier–Coburg-kastély Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélyegyüttese. A Bódva folyó kanyarulatában fekvő kastélysziget különlegességét nemcsak a monumentális épület, hanem annak természeti környezete is adja.

Az U alaprajzú, manzárdtetős, saroktornyokkal gazdagított kastély építtetője a francia származású Jean-François L’Huillier báró volt. Az építkezés az 1710-es évek közepén kezdődött, és a báró halála után, 1730-ra fejeződött be.

Az épület egyik legnagyobb művészettörténeti értékét a 18. századi rokokó falképek jelentik. A kastély egykori lakosztályainak kifestésére az 1760-as évek végén Lieb Ferenc kapott megbízást. A hat terem fennmaradt, rendkívül gazdag, figurális és ornamentális festészeti együttese a magyarországi rokokó különleges emléke.

A kastély a 19–20. században fokozatosan elveszítette eredeti főúri rendeltetését, különféle hivatali funkciókat kapott, állapota pedig évtizedeken keresztül romlott.

A műemléket végül a 2010-es években, több ütemben megvalósított nagyszabású helyreállítás mentette meg. A kastélyépület felújítását, a homlokzatok és belső terek restaurálását követően 2014-ben ismét megnyílt a látogatók előtt. A 2015-ben lezárult második fejlesztési ütemben új állandó kiállítások jöttek létre, és befejeződött a kastélysziget parkjának rehabilitációja is.

A helyreállításra és a turisztikai fejlesztésekre az akkori beszámolók szerint összesen mintegy 3,5 milliárd forintot fordítottak, jelentős részben európai uniós forrásokból.

A kastély történetéről, építészetéről és lenyűgöző rokokó falképeiről korábbi, részletes cikkünkben is írtunk.

Megoldást kell találni

A mostani döntés ismét ráirányítja a figyelmet arra, hogy a műemléki helyreállítás mellett a hosszú távú fenntartás biztosítása is alapvető feladat és ehhez megfelelő funkciót kell találni.

Az egyik legjelentősebb magyar barokk kastély esetében közérdek, hogy biztosítva legyen a jövője, ne csak 2027-ben, hanem hosszú távon is.

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat