A nyári időszakban mindig előtérbe kerül a zöldfelületek helyzete. Sajnos ezen a téren rengeteg a tennivaló, így Budapest nagyparkjai is felújításért kiáltanak.
Budapest sajnos legendásan zöldfelülethiányos település. A problémát már Széchenyi is megírta a sokatmondó Pesti por és sár című könyvében. Ugyanakkor zöldfelületből nemcsak mennyiségi, hanem minőségi hiány is tapasztalható,
a meglévő parkok nagy része elhanyagolt, közbiztonsági és köztisztasági problémákkal terhelt
– aminek az a közvetett következménye, hogy a viszonylag rendezett parkjaink rendkívül zsúfoltak. Az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerül mind települési, mind táji léptékben a zöldfelületek, a vízfelületek kérdése – ezért érdemes fővárosi szinten is számba venni a problémákat és a lehetőségeket.
Népliget
A hatalmas, száz hektáros park 19. századi létrehozása óta a Városliget és a Margitsziget „szegényes kistestvére” volt. Elegáns korzó és a Gundel étterem helyett is cselédkorzó és sörkertek várták a látogatókat, akik főként a szomszédos Ferenc- és Józsefváros kispolgári rétegéből kerültek ki.
A Népliget fejlesztése, funkciókkal való gazdagítása folyamatosan felvetődött, viszont eddig minden próbálkozás, így a Nagyvendéglő vagy a Planetárium is kudarcot vallott.
Hasonlóan elhanyagolt az egyébként rendkívül izgalmas Centenáriumi kert, amit a főváros létesítésének százéves évfordulójára hoztak lére 1973-ban, ahol minden megye egy-egy kis kertrészlettel képviseltette magát. Legutóbb 2023-ban írtak ki pályázatot a Népliget fejlesztésére, de azóta ez a projekt is hamvába holt. Érdekes módon az elhanyagoltság, a viszonylag félreeső fekvés azt is jelentette, hogy a parkot „békén hagyták”, sokkal kisebb mértékű a zavarás, mint más nagy parkok esetén, helyeként szinte paradicsomi állapotok uralkodnak – a közbiztonsági és köztisztasági veszélyzónák tőszomszédságában. Az esetleges jövőbeli fejlesztés során az egyik legnagyobb kihívás ennek a kényes egyensúlynak a fenntartása lesz, vagyis hogy úgy telepítsenek új, méltó funkciókat a ligetbe, hogy megőrizzék annak szinte érintetlen, természetközeli jellegét.
Vérmező
A 11 hektáros budai park legutóbb akkor került be a hírekbe, mikor az első kerület át kívánta venni a fenntartást, megelégelve az áldatlan állapotokat. A park nagyon mostoha sorsú, már a kezdetektől: a Vár alatti kopár mezőn volt Buda kivégzőhelye,
itt fejezték le 1795. május 20-án Martinovics Igáncot és a több jakobinus társát.
A további századokban katonai gyakorlótérként használták a Vérmezőt, még az 1930-as években készült képek is fátlan, mély fekvésű területet mutatnak.
A terület jellege alapvetően a második világháború, illetve az azt követő újjáépítés során változott meg: a Várnegyedből és a környező további utcákból ide hordták a törmeléket, amivel 1-2 méterrel megemelkedett a terület szintje. Az ötvenes években elkezdték a parkosítást, viszont az építőanyagokból álló, rossz minőségű talaj azóta is nagy problémákat okoz. Itt nem környezetszennyezésre, szennyező anyagok jelenlétére kell gondolni, hanem „csupán” arra, hogy a növények jól látható módon kevésbé fejlődnek.
A park nagy problémája a fenntartás hiányosságai mellett, hogy alapvetően „kitalálatlan”,
megfelelő funkciók nélkül terül el Buda értékes részén. Egy felújításnak ezekre a problémákra kell választ adnia, valamint meg kell oldania a talaj rossz minőségének problémáját.
Városliget
A József nádor kezdeményezésére Európa első polgári alapítású közparkjaként(!) 1808-ban létrehozott Városliget az utóbbi években, évtizedekben várostervezési-építészeti és politikai viták központjában állt. A Népligethez hasonló méretű, 100 hektáros parkot részben felújították, viszont
a legnagyobb rész máig kifejezetten elhanyagolt és túlhasznált,
fesztiválok, nagy tömegeket vonzó létesítmények találhatók itt. Tovább rontja a helyzetet, hogy
a területen immár egy évtizede három nagy kiterjedésű, felhagyott építési terület áll:
az egykori Közlekedési Múzeum és a szintén lebontott Petőfi csarnok épülete, valamint a Dózsa György út sarkán az egykori Városligeti színház területe, melynek újjáépítését azóta sem kezdték meg. Az új kormányzat az építési területek parkba való integrálását tűzte ki célul, a teljes Városliget minden bizonnyal visszakerül a főváros fenntartásába. Az új fenntartó valószínűleg a 2016-os tájépítészeti pályázat győztese, a Garten Studió tervei szerint folytatja a felújítást, az említett három épület elhagyásával.
Óbudai-sziget
Az egykor Hajógyári-szigetként is ismert, szintén nagy kiterjedésű, 108 hektáros terület nagyon összetett, számos természeti és kulturális értékkel: itt található a római kori helytartói palota, mely teljes feltárásra és méltó bemutatásra vár. A déli szigetcsúcson elhelyezkedő egykori hajógyári épületetk a 19. század értékes ipari műemlékei. A szigetet ezen kívül körös körül értékes ártéri erdő övezi, melyet a közelmúltban fővárosi védelem alá helyeztek. Ráadásul a sziget nincs védve árvíz ellen, így tulajdonképpen teljesen szabad, viszonylag bolygatásmentes a partvonal, és a belső részeken is ennek megfelelő, dús növényzet jött létre. Ugyanakkor a parkot évről-évre hatalmas terhelés éri, az itt megrendezett fesztivál – legyen magáról az eseményről bármilyen véleményünk – szinte teljesen tönkreteszi a parkot.
Világszerte példátlan, hogy egy ilyen nagy környezeti terheléssel járó eseményt egy városi közparkban rendezzenek meg.
A rendszerváltás idején, a fesztivál indulásakor még egész mások voltak az urbanisztikai trendek és magának a szigetnek a helyezete is: tulajdonképpen egy városszéli rozsdaövezetről volt szó, viszont azóta szinte belváros(szél)i hellyé vált, több hatalmas lakóövezeti fejlesztés történt mind a budai, mind a pesti oldalon.
Az egykori városszéli terület így mára egy igazi nagyvárosi oázis – lenne, ha megszűnne az évenkénti hatalmas terhelés. Mindez túlmutat a zöldfelületi fejlesztésen, de jól látható, hogy a terület egyre kevéssé alkalmas fesztiváli funkcióra. Ezt figyelembe véve lenne szükséges kidolgozni a sziget hosszútávú fejlesztését, a hajógyári épületek hasznosításával és a valóban egyedülálló római helytartói palota bemutatásával.
Rákos-patak
Általánosan elmondható, hogy hazánk kisvízfolyásai (ahogy nagyobb folyói is) rendkívül túlszabályozottak: gyakorlatilag a legtöbb magyar patak magas töltések közé szorított, kibetonozott medrű csatornává vált, aminek egyetlen funkciója, hogy a vizet a lehető leggyorsabban elvezesse az adott területről. Ennek hátulütői már évtizedek óta nyilvánvalóak, de igazán csak az utóbbi évek aszályos nyarai során látszanak. A Rákos-patak (és a fővárosi többi kisvízfolyása sem) kerülte el ezt a sorsot,
a Gödöllő-mellett eredő nagy történelmi jelentőséggel is bíró patak hosszú, egyenes mederszakaszokban járja végig 44 kilométeres útját.
Az ingerszegény patakot hasonlóan ingerszegény zöldterületek kísérik. Pedig a Rákos-patak és az arra felfűződő területek valódi zöldfolyosót alkothatnának.
Már 2017-ben elkészült egy átfogó mesterterv a patak részleges úgynevezett renaturalizációjáról és a kapcsolódó zöldterületek megújításáról, azóta csak egy-két helyen történt kisebb fejlesztés.
Megvalósult jó példákból pedig rengeteg található – Európa szerte. Általában elmondható, hogy a nyugati országok példáit lemaradva követjük, így szabályoztuk a vízfolyásainkat, most viszont abban is követni kéne őket, hogy visszaállítjuk ezeket természetes állapotukba. Persze felmerül a költői kérdés, miért volt szükség ebben a szabályozásban követni őket...
