„Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.”
címkéjű cikkek
-
Töltsd te is kastélyban a Mikulás-napot!
Ünnepi programok Füzérradványban, Keszthelyen, Tatán. -
Az agrármérnök, aki a százkarú ember örökségét ápolja – Interjú Tárnok Balázzsal, a geszti Tisza-kastély múzeummenedzserével
Tárnok Balázs tősgyökeres geszti: itt született és itt is járt iskolába, épp abba a geszti Tisza-kastélyba, amit nemrégiben teljesen felújítottak és egy komplex látogatóközponttá alakítottak. Mi teszi különlegessé ezt az épületet? Miért olyan egyedi még a kertje is? És hogyan éli meg a kastély újjászületését valaki, aki szinte egész gyerekkorát ezen falak között töltötte? Interjú az agrármérnökből lett kastélymúzeum-menedzserrel. -
Télindító program: Keszthelyre érkezik a világhírű halasi csipke kiállítása
Addig azonban még Dégen is láthatjuk. -
Séta a Salgótarjáni utcai temetőben, ahol van halál a halál után
A magyar és budapesti tudomány-, gazdaság- és politikatörténet legjelentősebb alakjainak végső nyughelyeként szolgál a Salgótarjáni utcai zsidó temető, ami rövid, de annál intenzívebb fénykorán túl, főleg a XX. század második felétől kezdve, szinte teljes feledésbe merült. Körbesétáltuk a temetőt, megismertük a történetét, a lakóit, és megérdeklődtük, mit hozhat számára a jövő. -
Teázz gróf Tisza István miniszterelnök dédunokájával a geszti kastélyban!
Erre kétszer is lehetőség nyílik novemberben.