„temetés”
címkéjű cikkek

  • Séta a Salgótarjáni utcai temetőben, ahol van halál a halál után

    A magyar és budapesti tudomány-, gazdaság- és politikatörténet legjelentősebb alakjainak végső nyughelyeként szolgál a Salgótarjáni utcai zsidó temető, ami rövid, de annál intenzívebb fénykorán túl, főleg a XX. század második felétől kezdve, szinte teljes feledésbe merült. Körbesétáltuk a temetőt, megismertük a történetét, a lakóit, és megérdeklődtük, mit hozhat számára a jövő.
  • Felvidéki sikertörténet: feltárul a regényes, eltemetett múlt Gombaszögön

    A Gombaszögi Nyári Tábor immár közel százéves múltra tekint vissza és időközben a felvidéki magyarság egyik legnagyobb találkozási pontjává nőtte ki magát. Gombaszög azonban ennél is többet rejt. A fesztivált, a romjaiból újjáépülő kolostort, az uralkodó ellen forduló rablólovag történetét, a hatalmas vasipari komplexumot, illetve a házat, ahol az Andrássyak utolsó éjszakájukat töltötték emigrációjuk előtt, egy elhivatott közösség most egy közös szálba sodorja.