Aktuális
-
Épül a Hungaroring új főépülete
Időkapszulát is elhelyeztek a versenypálya most készülő központjában. -
Ma is végvár Nagyvárad: átadták a református komplexumot
Elkészült és átadták a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Komplexumot a határon túli nagyvárosban. -
Folytatódik Kiskunfélegyháza belvárosának felújítása
Közel egymilliárd forintot fordítanak az alföldi város központjának szépítésére. -
Megnyílt a Puskás Múzeum Budapesten
A Puskás Aréna toronyépületében rendezték be az új kiállítást. -
Tó mélyén találtak egy római villa romjaira Magyarországon
A Balaton-felvidéken kerültek elő egy horgásztó mélyén a romok. -
Veszélyben vannak a Házsongárdi temető történelmi sírhelyei
Örökségvédők harcolnak a kolozsvári temető emlékhelyeiért. -
Megnyílt a Bartók Béla Emlékház új kiállítása Pasaréten
A zeneszerző pasaréti otthonában találkozhatunk életének emlékeivel. -
„Összeszedni a széjjelhordott köveket” – Jön a Kós Károly-konferencia
Kós Károly munkássága, alkotói és emberi magatartása, szellemi öröksége méltó egy újabb konferenciára. -
Szállodából MCC-s központ: így újítják fel a Győr szívében álló épületet
A győri katedrális mellett álló egykori Konferencia Hotel széles körű felújítást kap. -
Makovecz, Turi, Csernyus, Tima: folytatódnak az Új Ház filmvetítések
A FUGA – Budapesti Építészeti Központ december 3-án tartja új vetítését. -
Kecskemét készülhet: az Alföldön indulnak új vasútfejlesztések
Lázár János bejelentette az új fejlesztések irányát. -
Az amerikai bombákat túlélte, mégis lebontják a Hotel Jugoslaviját?
Véget érhet az egykori Jugoszlávia legfényűzőbb hotelének 55 éves története, melynek helyére tornyok kerülnének.