Harmincadik alkalommal találkoztak az ország főépítészei, ezúttal nem egyetlen településen, hanem a Balaton egészét középpontba állítva. A jubileumi konferencia egyik legerősebb üzenete az volt, hogy a főépítészt nem a már eldöntött beruházások utólagos véleményezésébe, hanem a döntések előkészítésébe kell bevonni. Közben a Balaton jövőjéről is világos szakmai állítás fogalmazódott meg: a tó és környezete nem különálló települések és beruházások halmaza, hanem egyetlen összefüggő táji, kulturális és építészeti rendszer.
Szeptember 16–18. között rendezték meg a XXX. Országos Főépítészi Konferenciát, amelynek programjai Balatonfüred mellett Salföldre és Badacsonytomajra is kiterjedtek. A szervezők beszámolója szerint a rendezvény rekordszámú érdeklődőt vonzott: az első napon 170 regisztrált résztvevő indult útnak a Balaton-felvidéken, a második napi, balatonfüredi programokon pedig már több mint 270-en vettek részt.
Az 1996-ban elindított konferenciasorozat három évtized alatt a magyar főépítészi szakma egyik legfontosabb rendszeres fórumává vált. A harmincadik találkozó azonban nem egyszerű jubileumi visszatekintés volt: az előadások és viták jelentős része arról szólt, milyen szerepe legyen a főépítésznek akkor, amikor egy település vagy egy egész térség jövőjéről születnek döntések.
Ne a folyamat végén kérdezzék meg a főépítészt
A konferencia egyik legfontosabb szakmai felvetése a főépítészek önállósága és a beruházások előkészítésében betöltött szerepe volt.
Tutervai Mátyás, a Magyar Építész Kamara elnöke arról beszélt, hogy a jogszabályi változások nyomán a főépítészek kamarai tagsága erősebb szakmai érdekképviseletet tehet lehetővé. Ennél is fontosabbnak nevezte azonban a főépítészi szakmai önállóság megerősítését. Megfogalmazása szerint a főépítész ne politikai döntések legitimálója legyen, hanem a politika és az önkormányzat vegye figyelembe és lehetőség szerint érvényesítse a szakma megalapozott javaslatait.
Ehhez kapcsolódik egy másik gyakorlati probléma: a tervtanács és a főépítész sokszor akkor találkozik egy beruházással, amikor annak alapvető koncepciója már elkészült. A kamarai álláspont szerint intézményesíteni kellene a korábbi szakmai konzultációt, hogy a főépítész ne egy kész terv utólagos bírálója, hanem a jó döntés megszületésének egyik résztvevője legyen.
Horváth Zoltán, az Országos Főépítészi Kollégium alelnöke úgy fogalmazott, hogy a főépítészi rendszer harminc év alatt „mozgalomból intézménnyé nemesült”. Értelmezésében a főépítész feladata jóval több a tervek ellenőrzésénél: közvetítő szerepet tölt be a beruházói szándék és a közösségi érdek, a település múltja és jövője, valamint az alkotói szabadság és a hely karakterének megőrzése között.
A Balaton nem 40-50 különálló település
A konferencia helyszínválasztása önmagában is üzenetet hordozott. A rendezvény történetében ezúttal nem egyetlen település volt a házigazda: a program a Balatont mint összefüggő térséget vizsgálta.
Szemerey Samu országos főépítész „Térségi felelősség, helyi értékek” című előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az országos értékvédelmi szándék önmagában nem elegendő, ha a helyi szabályozás vagy döntéshozatal más irányba mutat. A főépítészek egyik fontos feladatának nevezte, hogy a szakmai szempontokat a döntéshozói környezetben is képviselni tudják.
Forsthoffer Ágnes köszöntőjében a helyi építési szabályok, a tervtanácsok, a főépítészek és a helyi közösségek szerepét hangsúlyozta. Álláspontja szerint meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, amikor a közérdeket nem szolgáló, kiemelt státuszú beruházások felülírhatják a helyi terveket és szakmai egyeztetéseket.
Partmenti dilemmák: mit bír még el a Balaton?
A legközvetlenebb konfliktusokkal a „Partmenti dilemmák” című szekció foglalkozott. A résztvevők végigkövették, hogyan formálta át a tópartot az 1860-as évektől a fürdőkultúra, később a tömeges üdülés, majd az elmúlt évtizedek apartman- és ingatlanfejlesztési hulláma.
A vita középpontjába a természeti és épített identitás védelme, az állam és az önkormányzatok közötti felelősség megosztása, valamint a társadalom építészeti szemléletének alakítása került. Lengl Zoltán balatoni főépítész ennél is élesebben fogalmazta meg a problémát: azt szeretné, hogy a Balatonról ne a léptéktelen lakóparkok, a nádirtás és a természeti környezet csonkítása jusson eszünkbe
A regionális szekcióban a szakemberek többek között naprakész, nyilvánosan hozzáférhető adatokat, a társadalmi részvétel korábbi megkezdését és nagyobb helyi autonómiát sürgettek. A viták egyik következtetése szerint a tó jövőjét nem lehet kizárólag gazdasági vagy kizárólag természetvédelmi problémaként kezelni: az ökológiai, gazdasági, építészeti és társadalmi szempontokat közös rendszerben kell értékelni.
A hagyomány nem azt jelenti, hogy mindent úgy kell építeni, mint régen
A másik erős szál a helyi építészeti karakter és a kortárs építészet viszonya volt.
Krizsán András „A helyből kinövő építészet – a hagyomány mint innováció” című előadása azt hangsúlyozta, hogy a hagyomány nem lezárt és lemásolandó formakészlet, hanem olyan tudás, amely a kortárs építészetben is továbbfejleszthető. Wettstein Domonkos Kotsis Iván balatoni örökségét, Tóth Péter pedig a Balaton-felvidék építészeti hagyományainak továbbélését mutatta be.
A vernakuláris építészetről szóló szekcióban már olyan nagyon gyakorlati kérdések is előkerültek, mint a helyi kő, a nád, a homok vagy a kavics használhatósága, a bontott építőanyagok újrahasznosítása, illetve az, hogy ki és milyen alapon formálhatja egy település építészeti karakterét.
A konferencia ezért nemcsak előadótermekben zajlott. Salföldön faluséta mutatta be egy karakterét nagyrészt megőrző település építészeti értékeit, Badacsonytomajban pedig a Szent István király kápolnát és a Tátikát keresték fel a résztvevők. A program során Callmeyer Ferenc, Kotsis Iván, Mőcsényi Mihály, Somogyi Győző és más, a Balaton arculatára nagy hatást gyakorló alkotók öröksége is többször előkerült.
Átadták a főépítészi díjakat is
A jubileumi konferencián adták át a szakma hagyományos elismeréseit is. Az Év Főépítésze 2026 díjat Ripszám János, Zamárdi Ybl Miklós-díjas főépítésze kapta.
Főépítészi Életműdíjban Schreffel János, Újbuda nyugalmazott főépítésze és Lantay Attila, Székesfehérvár főépítésze részesült. A főépítészi díjat 2000-ben alapították, és azóta az Országos Főépítészi Konferenciák egyik hagyományos eseménye a díjátadó.
Tizenhárom év után ismét zárónyilatkozat született
A harmincadik konferencia egyik kevésbé látványos, hosszabb távon azonban fontos eredménye, hogy tizenhárom év után ismét közös zárónyilatkozatot fogadtak el. A szervezői beszámoló szerint a dokumentumot nyílt szavazással, nagy többséggel támogatták a résztvevők.
A nyilatkozat a főépítészi hálózat szakmai megerősítését, a folyamatos képzést, a szakmai függetlenséget és a felelősségi viszonyok egyértelműbb meghatározását szorgalmazza. Külön hangsúlyt kapott a helyi karakter és az építészeti örökség védelme, a közösségek tényleges bevonása, az átlátható döntéshozatal, valamint az, hogy a rövid távú gazdasági érdekek mellett a hosszú távú közérdeket is következetesen érvényesíteni kell.
A konferencia végén a főépítészi vándorzászlót Jászberény képviselői vették át: 2027-ben Jászberény rendezheti a XXXI. Országos Főépítészi Konferenciát.
A Balatonnál tartott jubileumi találkozó talán legfontosabb tanulsága éppen ezért túlmutat magán a tavon. A települések építészeti minőségét nem pusztán az egyes házak minősége dönti el, hanem az is, hogy mikor, milyen szakmai szempontok alapján és kik bevonásával születnek meg a környezetet évtizedekre meghatározó döntések.
Források: Foepiteszek.hu, TERC, Budapesti Építész Kamara, HirBalaton, Magyar Építész Kamara
