Az ingatlan.com kimutatása szerint e tekintetben a budapesti luxusnegyedek és a Balaton dominálnak
Érdekes statisztikákat közölt november végén az ingatlan.com: az oldal szakértője, Balogh László – aki korábban oldalunknak is adott már interjút – cikkében összegyűjtötte a 2025-ös év négyzetméterre lebontott ár szerinti legdrágább köztereit. Mint kiderült, nincs meglepetés, hiszen a várt budapesti kerületek mellett csakis balatoni települések szerepelnek a top 10-es listán. Fontos megjegyezni, hogy az adatokat az ingatlan.com-ról lekerült hirdetések alapján állították össze.
A tizedik helyen az I. kerületi Várkert rakpart „szerénykedik” a maga 3,4 millió forintos négyzetméterárával, majd a csúcs felé haladva a balatonvilágosi Zrínyi út és a balatonszárszói Jókai Mór utca következnek. A 7-5. helyeken ismét Budával, egészen konkrétan a II., a XII. és az I. kerülettel találkozunk, de a 4. helyre a maga 4 millió forintos négyzetmétereivel már az V. kerületi Széchenyi rakpart is odafért.
Az érmes helyezések közül kettő is Veszprém megyét illeti: a 3. legdrágább köztér a balatonkenesei Kikötő utca, míg ezt közvetlenül a tihanyi Középsőóvári utca előzi. Elhelyezkedése alapján a nyertes sem hökkenthet meg minket, ám a számadat már annál inkább:
az V. kerületi Bárczy István utcában 6,7 millió forintos négyzetméterárakat jegyeztek
az ingatlan.com-ról 2025-ben lekerült ingatlanok esetében. Gratulálunk!
Ha ezektől a számoktól elalélnánk, az ALÁBBI cikkeinkben a kezdő lakásvásárlók helyzetét jelentősen megkönnyítő Otthon Start Programmal foglalkozunk, de hamarosan a legolcsóbb közterek toplistájával is jelentkezünk.
Három hónapja él az Otthon Start Program
A fiatalok vették át a vezetést a lakáspiacon
Forrás: ingatlan.com