Azt is elolvashatod mi köti össze az Iparművészeti Múzeumot a Fradival és a Zsolnay-csempéket a Ferencvárossal.
Bemutatta új, idegenbeli mezét a Ferencvárosi Torna Club. A legnépszerűbb magyar egyesület új szerelése lokálpatrióta jegyeket visel magán, hiszen
a kerület egyik leghíresebb és legszebb épületét az Iparművészeti Múzeumot, pontosabban annak tetejét idézi.
A klubhonlap így fogalmaz:
"A dizájn legkülönlegesebb eleme a dombornyomott mintázat, amelyet a ferencvárosi Iparművészeti Múzeum ikonikus Zsolnay-tetőzete ihletett. Az új szerelés mély, zöld tónusú fekete alapszínét arany részletek egészítik ki, letisztult, karakteres megjelenést adva a meznek."
Az épület a mezbemutató videóban is megjelenik.
Európa harmadik iparművészeti múzeuma Budapesten született meg.
A mezválasztás különösen időszerű: 2026 őszén lesz 130 éve, hogy felavatták Lechner Ödön és Pártos Gyula Üllői úti palotáját. Az épület tehát szinte egyidős a három évvel később, 1899-ben alapított Ferencvárosi Torna Clubbal.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították. London és Bécs után ez volt Európa harmadik, kifejezetten az iparművészetnek szentelt múzeuma. A gyűjtemény eleinte a Nemzeti Múzeumban, majd az Andrássy úti Régi Műcsarnokban kapott helyet, saját palotája csak az 1890-es években épült fel.
Az „iparművészet” ebben az esetben nem gyárakat és gépeket jelent. A múzeum olyan szépen és igényesen megtervezett használati tárgyakat gyűjtött, mint a bútorok, textilek, kerámiák, üvegek, ötvöstárgyak vagy éppen ékszerek. Mai szóval azt mondhatnánk: ez volt a magyar dizájn egyik első nagy otthona.
A győztes terv jeligéje már önmagában program volt: „Keletre magyar!”
A múzeum és az akkori Iparművészeti Tanoda közös épületére 1890-ben írtak ki tervpályázatot. Lechner Ödön és Pártos Gyula a „Keletre magyar!” jeligéjű tervvel győzött, az építkezés pedig 1893-ban kezdődött el. Olyan szoros volt a határidő, hogy a fennmaradt jelentések szerint időnként éjszaka is dolgoztak az épületen.
A palotát 1896. október 25-én, a millenniumi ünnepségsorozat egyik záróeseményeként avatták fel Ferenc József jelenlétében.
Akkor még ki gondolta volna, hogy a kerület lakossága inkább két focistát, Turay Józsefet és Albert Flóriánt nevezi majd "Császárnak"?
A belső munkák azonban még több mint egy évig folytatódtak, ezért a múzeum csak 1897-ben nyílt meg a nagyközönség előtt.
Az Iparművészeti tehát nem egyszerűen egy díszes régi ház. Tudatos kísérlet volt arra, hogy Budapestnek és Magyarországnak saját, mással össze nem téveszthető építészeti arculata szülessen. Ahogy később a Fradi, különösen a határon túl élő magyarok szemében eggyé vált Magyarországgal és lett a "nemzet csapata".
Lechner Ödön nem egyetlen tájegység mintakincsét másolta rá az épületre. A virágok, levelek és indák formáiban magyar népi, perzsa, indiai és mór hatások keverednek a nyugat-európai építészet megoldásaival.
Lechner abból indult ki, hogy a magyar művészet keleti gyökereit és a népi díszítőművészetet modern építészetté lehet formálni. Az Iparművészeti Múzeum ezért egyszerre emlékeztet keleti palotára, magyar hímzésre és egy addig soha nem látott, színes nagyvárosi épületre.
A múzeum falain és a Zsolnay-kerámiákon pásztorfaragások, hímzések motívumai, magyaros virágminták és tulipánok köszönnek vissza.
A Fradi mezén megjelenő motívum így nem egyszerűen „népi minta”. Inkább annak a lechneri gondolatnak a továbbélése, hogy egy közösség identitását a színek, az anyagok és a díszítés is képes kifejezni.
A tető nem közönséges csempéből készült
A múzeum tetejét a köznyelv gyakran Zsolnay-csempés tetőként emlegeti, de pontosabban mázas tetőcserepekről és különleges épületkerámia-elemekről beszélhetünk. A külső és belső kerámiaburkolatok, a tetőgerincek és a színes díszek jelentős része a pécsi Zsolnay-gyárban készült.
A Zsolnay név világhírét az 1878-as párizsi világkiállítás alapozta meg. A gyár porcelánfajansz tárgyai Grand Prix-t nyertek, Zsolnay Vilmos pedig megkapta a Francia Becsületrend kitüntetését. A következő évtizedekben a pécsi üzem már Európa vezető kerámiagyáraival versenyzett.
Az építészet számára a nagy áttörést a magas hőmérsékleten égetett, időjárásálló pirogránit jelentette, amelynek gyártását a Zsolnay az 1880-as években kezdte meg. Ez az anyag jól viselte a fagyot és a városi környezetet, közben szinte bármilyen formára alakítható és színes mázzal borítható volt. Ezért jelenhettek meg az épületeken hatalmas virágok, pártázatok, figurák és csúcsdíszek.
Lechner és Zsolnay nem egyszerűen tervező és beszállító volt
Lechner Ödön és Zsolnay Vilmos kapcsolata jóval szorosabb volt annál, mint amikor egy építész kiválaszt egy terméket egy katalógusból. 1889-ben együtt utaztak Angliába, ahol a londoni Kensington Múzeum – a mai Victoria and Albert Museum – kerámiagyűjteményét, valamint az indiai és perzsa díszítőművészetet tanulmányozták.
Lechnernek olyan anyagra volt szüksége, amellyel színes, könnyen felismerhető és magyar karakterű épületeket alkothatott. Zsolnay pedig olyan építészt kapott, aki a gyár technikai újításait addig elképzelhetetlen méretben tudta bemutatni. Egyikük elképzelései nehezen valósulhattak volna meg a másik nélkül.
Ezt a kapcsolatot a Zsolnay mai vezetői is fontosnak tartják, ezt mutatja, hogy felajánlották segítségüket a felújításhoz.
Közös világuk az Iparművészeti Múzeum mellett a Földtani Intézeten, a Postatakarékpénztáron és más Lechner-épületeken is megjelent. Az Iparművészeti belsejében ráadásul nemcsak a kerámia érdekes: a látogatót egy kétszintes árkádsorral körülvett, üveggel fedett nagycsarnok fogadta, amely egyszerre idézett bazárt, palotát és modern kiállítóteret.
Az Üllői úti főépület 2017 óta zárva tart, jelenleg sem látogatható, bár az új kormány megígérte, hogy befejezik a felújítást, de ekörül is sok a bizonytalanság.
Így a Fradi új meze egy olyan épületre is ráirányítja a figyelmet, amelyet kívülről sokan ismernek, belülről azonban sokan nem láthatták.
Nem ez az egyetlen ferencvárosi Zsolnay-tető
A Zsolnaynak van más fontos kötődése is a kerülethez. A Fővám téri Nagyvásárcsarnok tetőcserepei és színes épületkerámia-elemei szintén a pécsi gyárból kerültek Budapestre, a homlokzatot pedig Zsolnay-pirogránit díszíti.
Így Ferencváros két leglátványosabb századfordulós középülete, az Iparművészeti Múzeum és a Nagyvásárcsarnok is a Zsolnay-gyár színeit viseli. A kerület építészeti arculatához tehát legalább annyira hozzátartozik a zöld és sárga kerámia, mint a Fradihoz a zöld-fehér színek.
Eg utcában a Fradi alapítóval
A történetben van még egy különösen szép ferencvárosi csavar. Az Iparművészeti Múzeumnak nemcsak Üllői úti homlokzata van: egyik szárnya a Hőgyes Endre utcára néz. Ugyanebben az utcában, a 11-es szám alatt áll az úgynevezett Springer-ház.
Az 1900-ban épült bérházat abban az évben vásárolta meg dr. Springer Ferenc ügyvéd, a Ferencvárosi Torna Club alapító elnöke, aki családjával itt élt. A ház története később is összefonódott a Springer családdal és az FTC-vel, és az épületen ma emléktábla őrzi a klubalapító nevét, nem kell különösebben nagy fantázia, ahhoz, hogy kijelentsük a neves ügyvéd és klubelnök házvásárlásában szerepet játszhatott, hogy az utca végén egy ilyen gyönyörű épületet emeltek azelőtt 4 évvel.
Vagyis a Fradi új mezének ihletője és a klub alapítójának otthona ugyanannak a belső-ferencvárosi utcának a történetéhez tartozik. Ennél közvetlenebb kapcsolatot aligha lehetne rajzolni a kerület építészete és sporttörténete közé.
A Zsolnay és a Fradi között ugyanakkor már eddig is létezett kapcsolat is létezik:
A Fradi új szerelése ezért nem egyszerűen egy régi épület mintáját másolja. Azt mutatja meg, hogy egy futballklub identitása nem áll meg a stadion falainál. Beletartozik a kerület, az Üllői út, a Springer-ház, Lechner színes palotája és az a Zsolnay-kerámia is, amely több mint egy évszázada emeli a kerület fényét, miközben a Fradi pedig világhírűvé tette Ferencvárost.