Kultúránknak nemcsak az élet, hanem az életen túli emlékezet és annak megjelenési formái is a részei. Mindenszentek és halottak napja idején temetőkbe indul az ország – és mennyi magyar kisvilág volt régen, annyiféle temetőt találunk a régi Magyarország különböző sarkaiban.
A budavári török sírkövek
Magyarország történelmi fővárosában, Buda várában másfél évszázadra rendezkedtek be a törökök 1541 után. Miután csellel – és nem ostrommal – bevették a várat, lassan a képükre formálták a várost. Egykorú feljegyzések regélnek arról, hogy ez a formálás igazából abból állt, hogy a lakóépületek fenntartásával nemigen foglalkoztak, csak a végletekig lelakták a magyarok által ott hagyott házakat. Igaz viszont, hogy középületeket is emeltek, különösen a jellemző törökfürdőket, amik ma is ennek a korszaknak a különleges, hangulatos relikviái.
Tornyok, türbék, mihrábok
Török nyomok Budapest utcáin
Kevesen tudják viszont, hogy török kori sírkövek is fennmaradtak Buda váránál.
A két ismert török temető a Vár északi végében, illetve a pesti oldalon a mai Kálvin téri református templom helyén volt. Bár az eredeti régi temetőket rég elsodorták a változó idők, de
néhány megmaradt sírkő ma is látható a hegyoldalon,
ahol 1686-ban öldöklő harc folyt Buda visszaszerzésért a keresztény és a védekező török seregek között.
A Budavár környéki építkezések során itt-ott előkerültek török kori sírkövek, a jellemző, kőből faragott turbános végződésükkel. E sírköveket a Várhegy déli oldalán helyezték el összegyűjtve a 2. világháború utáni régészeti és rekonstrukciós munkálatok során, az egykor itt élt, majd elhunyt egyszeri törökök méltó kegyeleti helyeként.
Szatmárcseke fekete fejfái
A mai Magyarország keleti csücskében, amikor már majdnem kiérünk az országból, apró község terül el a Tisza partján – aminek annál nagyobb jelentősége van a magyar kultúra történetében. Itt élt 1815-től 1838-ban bekövetkezett haláláig a környékbeli birtokos családból származó Kölcsey Ferenc, és itt írta meg a Himnuszt is, 1823. január 22-én befejezve.
Kiderült, milyen lesz a szatmárcsekei Himnusz Emlékhely
Mutatjuk a terveket!
A nagy költő itt is van eltemetve, az itt az Ukrajnával való határt is jelentő Tisza közelében fekvő temetőben. Kölcsey klasszicista stílusú síremléke emberi léptékű, mégis időtlen méltóságot sugárzó alkotás.
Körülötte pedig a helyi ősnép, a csekei parasztok síremlékei sorakoznak, a teljesen egyedi helyi hagyományok alapján faragva.
Szatmárcsekén ugyanis fából faragott, fekete színű, tetejükön csónak alakú fejfák emlékeznek az itt eltemetettekre.
Itt is igazi rejtéllyel van dolgunk: a szakértő kutatók sem tudják, hogyan alakult ki ez a hagyomány, de az bizonyos, hogy nagyon különös hangulata van e sírkertnek. Az egymás mellett sűrűn sorakozó – mintegy hatszáz van belőlük –, fekete fejfák mintha a Húsvét-szigeti kőarcok távoli rokonai lennének, közöttük pedig az év nagy részében a hely komorságát oldó, színes virágok pompáznak.
Harta sváb sírkövei
A Hely.hu-n már korábban írtunk az Alföld Duna-menti partján fekvő Harta különleges hagyományairól. A magyarok lakta térség közepén szigetként létező sváb településen a 20. század közepéig rendkívül erősen őrizték a helyi tradíciókat, az építészetük is jellegzetesen egyedi volt a faluban.
Harta: egy összetartó sváb közösség különleges építészeti világa
Egy különleges település története.
Erre a török háborúk után üresen álló területre 1723-24 között az akkori földesúr, gróf Ráday Pál Hessenből, Pfalzból, később Württenbergből és Speyerből bevándorolt evangélikus és református vallású németeket telepített le birtokán. A német betelepülők földműveléshez jól értő parasztok és kézművesek voltak.
Az evangélikus anyakönyveket 1733 óta vezették, ekkortól jegyezték föl halottaikat is. Az első lapon sorakoznak neveik: Johann Gottschalk Söhnlein, vagyis fiacskája, Johann Wilhelm (1 éves, 11 hónapos); Johann Gaternichts fiacskája, Johann Carl (3 éves); Johann Bernhard Töchterlein, vagyis leánykája, Maria Elisabetha (3 éves); Johann Niklaus Pauer leánykája, Rosina Elisabetha (3 éves) – szólnak az 1733. esztendő halottainak nevei, ami jól mutatja a régi idők kemény életkörülményeit.
A hartaiak ma is ápolják hagyományaikat – örökségüket pedig sok más helyszín mellett a temetőben is láthatjuk, ahol
katonás rendben állnak az obeliszkek, német nyelvű, sokszor gót betűs feliratokkal, a régi elődökre emlékezve.
A fekete és szürke obeliszkek sűrű sorai megidézik a falu élő közösségét is, akik háromszáz évvel ezelőtt erre az üres síkra érkezve a semmiből felépítették Hartát, és aztán összetartva őrizték szokásaikat munkás életük során.
Lakompak: egy eltűnt zsidó közösség emlékei
A Soproni-hegység túloldalán, egykor még Magyarországon, ma már Ausztriában található Lakompak egy olyan falu volt a régi időkben, ahol a lakosság nagy többsége zsidó volt; és mellettük kisebbségben éltek az Esterházykat szolgáló katolikus osztrák parasztok és mesterek. Lipót császár 1670-ben kiűzte a zsidókat Bécs és Alsó-Ausztria területéről, de Esterházy Pál herceg el tudta érni, hogy közülük sokakat saját magyarországi birtokain, köztük Lakompakon telepíthessen le.
A falu lakosságának többségét alkották itt évszázadokon át a zsidók – akikre ma már csak egy körülkerített, hatalmas temető emlékeztet.
Kapuja le van zárva, csak a kőfalon keresztül lehetett belátni a fátlan mezőn sorakozó, öreg sírkövekre.
A nácizmus korszakában a zsidók mind egy szálig eltűntek innen: a helyi osztrákok 1938-ban, még az Anschluss napjának estéjén felgyújtották a zsidók boltjait, aztán felpakolták őket Bécsbe induló teherautókra, kitelepítve őket. Közel kétszázuk a holokauszt során halt meg, 1942-ben a zsinagógát fel is robbantották. Tobias Portschy gauleiter jelenthette a náci vezetőknek, hogy Burgenland a menetrendet megelőzve „zsidótlanítva” lett. Ma már egy zsidó sem él az egykor zsidó többségű, különös településen.
Balatonudvari szív alakú sírkövei
Egykor csendes halászfalu peremén, ma már nyáron forgalmas országút mellett állnak egy balatoni, északi parti falu különleges sírkövei, amik ma már műemléki védelem alatt vannak.
A szív alakúra faragott, ákombákom betűkkel ellátott, rusztikus kövek az emlékező szeretet megejtő, romantikus jelképei.
Gyakorlatilag országosan és világszinten is egyedülálló a szív alakú megformálásuk. A temető 1770-es évekbeli megnyitása után kezdtek megjelenni ezek a sírkövek, a legtöbb ma álló ilyen faragvány az 1800-as évek elejéről, közepéről származik. Kialakulásuk pontos története nem ismert. A Balaton környékének nagy mesélője, a szépíró krónikás, Eötvös Károly így emlékezett meg róluk:
„Volt Balatonudvariban valaha egy szegény ember, valami furcsa ember, találékony elme, olyan falusi ezermester. Kitalálta, hogy a sírköveket szív alakúra kell faragni. Legyen lába, amelyet elültessenek a sírban nyugvó fejéhez, de ami kimarad a földből, olyan legyen az, mint az ember szíve. Arra jöjjön rá az írás. Ez illik a holtakhoz is, az élőkhöz is. …Maga faragta a sírköveket. Fölment a hegyek alá, alkalmas kőlapokat keresni. Talált is a dörgicsei határ közelében. Azután kifaragta szív alakúra. Azután rávéste a halott nevét s születésének és halálának évét. Nem is kért érte pénzt. Megelégedett szívből jövő köszönjük szóval s egy-egy csutora borral. De azért munkáját mégis megfizették.”
A temetőben jelenleg 63 ilyen sírkő található. Korábban több is volt belőlük, de az idő vasfoga dolgozott, és egyes hírek szerint egy korábbi felújítás alkalmával is eltűnt közülük néhány sírkő. De amelyek maradnak, még most is, a zajos 71-es főút melletti csendes jelenlétükkel emlékeztetnek életre, halálra és az emlékezés fontosságára.
A legendás Házsongárdi temető
Erdély fővárosának, Kolozsvárnak a régi, központi temetője e sokat látott tartomány történelmének igazi sűrítménye, az erdélyi kultúra Pantheonja.
Már a neve is izgalmas helytörténeti érdekesség: nem tudni pontosan, honnan jött a Házsongárd szó. Már 1373-ban így nevezték ezt az óvárostól délre fekvő dombolt: „Az Harsongardbely zeolek” – vagyis házsongárdbeli szőlők, szól a szöveg. Egyesek szerint a Haselgarten (Mogyoróskert), mások szerint a Hasengarten (Nyulaskert) német-szász szó az eredete, megint mások Hasinschart kolozsvári polgár nevét sejtik mögötte.
Ami tény, az a temető gazdag történelme és létezésének fontossága. 1585-ben alapították ezt a temetőt, a korabeli pestisjárvány kezdetén. Ritka kincs, hogy még ebből a legkorábbi korszakból is maradtak fenn síremlékek a Házsongárdiban, például egy 1599-es lutheránus sírkő, sőt egy ezt megelőző, 1585-ös tábla is. Ezen túlmenően is egy komplett kultúrtörténeti értéktár a temető:
a 17. és 18. századból is számos sírkő látható, a reformkortól pedig egyre monumentálisabb mauzóleumokat és kriptákat emeltek a tehetős polgárok.
Oldalakon át lehetne sorolni az itt eltemetett történelmi nagyjainkat, válogatni is nehéz közöttük a megemlítésekhez. Apáczai Csere János, a 17. századi erdélyi teológus, pedagógus és holland felesége; Bánffy György, Erdély 18. századi főkormányzója; Dsida Jenő költő; Jósika Miklós, a magyar romantikus regény megteremtője; a John Pagetből magyarrá lett brit, Paget János író és a magyar ügy nagy barátja a 19. században; Reményik Sándor költő és Xántus János világutazó, földrajztudós – hogy csak egy pár nevet említsünk.
A Házsongárdi-temető rég betelt – de története még nem zárult le.
Ma már külön mozgalom szerveződött sírjainak, síremlékeinek védelmére, a román illetékeseknek ugyanis nem szívügye az itteni magyar örökség minden áron való védelme. 2011-ben Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszterként közel négyszáz síremléket nyilvánított műemlékké – a küzdelmet a későbbi nemzedékeknek is folytatniuk kell majd az örökség védelméért.
Élet a holtak városában
A Recoleta temető különleges atmoszférája.
Fotók: szerző, Wikipedia, Hartai Történetek, MTI, Fortepan
