Siófok jó száz éve a balatoni fürdőzés nagy hírű központja, más városok által vitatott állítással: a Balaton fővárosa. De ennek is el kellett kezdődnie valamikor.
Ha hiszik, ha nem, Siófok, a mindenkori bulizó ifjúság célállomása ősrégi település: már az 1055-ös tihanyi alapítólevélben benne volt Fuk falu, ahol a Sió kifolyik a Balatonból. Fok községe azonban egészen a 19. század második feléig egy szerény halásztelepülés volt, ami a balaton-parti homokos talajra, végtelen nádasok és vizenyős területek közé épült. Csak a balatoni idegenforgalom megszületése, a Déli Vasút megépítése és az innen Füredre induló gőzhajók rendszeresítése emelte a köztudatba a települést.
Füred közönsége a vasúttal Budapestről és az egész országból könnyen Siófokra tudott jönni,
s itt átszállva hajóval érkezhetett az északi parti, patinás fürdőhelyre. De lehet kezdeni valamit az átszállóhellyel is, nem? Ezen töprenghettek néhányan az 1860-as évek végétől, akik meglátták a Siófokban rejlő lehetőségeket. Fogadók, éttermek, kávézók, vendégszobák, villák, szállodák, park, strand, fürdőház és kaszinó – logikus fejlődési rendben és meglehetősen gyorsan pár évtized alatt megszületett a modern, balatoni nyaralásról szóló Siófok az ország nagyközönsége számára.
Ennek a folyamatnak pedig voltak előmozdítói, építőmesterei és finanszírozói.
Az egyik kiemelkedő személyiség e siófoki hőskorban Karlberger Gyula volt, a két fivérével a mai burgenlandi vidékről a Balatonra költöző fogadós-vendéglős dinasztia sarja. Gyula és öccse, János Siófokon, míg a legkisebb testvér, Nándor Balatonfüreden vágott bele a vendéglátásba, az éttermezéstől a szállodázáson át a bálszervezésekig.
Karlberger Gyula Veszprém vármegye befolyásos polgára, egyszerre siófoki fogadós, borkereskedő, a siófoki takarékpénztár igazgatósági tagja, a siófoki tűzoltóegylet alapító főparancsnoka és 1882-től a siófoki strandfürdő egyik újjáépítője és bérlője lett. (Siófok ugyanis 1950-ig Veszprémhez tartozott, a város és a megye határa a Sió volt; az azon túli „Balatonújhely”, a mai Széplak felé eső terület az akkor még önálló, Somogyhoz tartozó Kiliti része volt).
Mint a család feje igazi reneszánszember volt.
A családi visszaemlékezés, melyet a siófoki leszármazottak közé tartozó Rajcsányi Gellért gyűjtött össze, így szól róla:
„Szép magas ember volt. Iskolái elvégzése után apja mesterségét folytatta. Siófokon a legjobb vendéglő, a Fogas az övé, melyet mint szorgalmas, törekvő, aktív ember és jó üzletember igen ügyesen vezet. Ebben a munkában nagy segítséget jelent számára erélyes felesége, Demkovics Róza, aki távollétében vezeti is az üzletet. Üzleti bevásárlásra gyakran utazik el Magyarország különböző vidékeire, rokonait is meglátogatja Ausztriában. A családban apja halála után ő töltötte be a családfői tisztet. Gondoskodott öccseiről, húgairól. Jánosnak jó feleséget szerzett Siófokon. Nándort, aki Balatonfüreden a Nagyszállót bérelte, még meg is fenyítette, amikor kártyázáskor sok pénzt veszített. Minden munkáját szerette jó elvégezni és úgy, hogy az a családra előnyös legyen. Gondoskodott arról is, hogy gond nélkül élhessenek. Hét és fél hold szőlője volt Széplak felé a Foki pusztán, kétszobás vincellérházzal. Kukoricása ugyanarra fekszik. Siófok központjában a Fő utcára és a Vasút utcára néző nagy telken nyolclakásos ház tulajdonosa.”
Karlberger Gyula több alapvető fejlesztést eszközöl Siófokon, ami az addig csak a Déli Vasútról a Füredre tartó hajókra érkező utazók szerény átszállóhelye volt, homok fútta pusztára építve, pangó balatoni nádasok mögött (a vasút töltése és a mai Balaton-part közötti rész az első rendezés és villaépítések előtt egy hatalmas, vizenyős terület volt).
A problémákról és a fejlesztési folyamatokról számos cikk szól a korabeli lapokban. Siófok a veszprémi káptalanhoz tartozott, de a klérus nemigen tudott mit kezdeni vele. A káptalannal 1866 elején Végh Ignác köti meg az első – 12 évre szóló – fürdőbérleti szerződést, s a fürdőt az 1866. május 10-ei Zala-Somogyi Közlönyben már hirdeti is. Végh Ignác fővárosi lakos, Veszprém városának nyugdíjas számvevője már idős ember, amikor belekezd a vállalkozásba. Nem is jut sokra vele, és később a legnagyobb nevek sürgetik a változást.
1872 nyarán Festetics Pál gróf mozgalmat indít, hogy magánvállalkozások keretében tegyenek lépéseket. Négy megoldandó feladatot emel ki: a szállások csekély számát, a Balaton nehéz megközelítését, a nagy drágaságot és végül a fürdőház problémáját.
„Végh fürdőbérlő összeüttetett ugyan egy fürdőházat néhány év előtt és pedig nagy költséggel, de ennek a kényelmetlenségén kívül az a rossz tulajdonsága, hogy ahány erős vihar jön, annyiszor bontja szét és darabjait úgy szedhetik össze a parton. Tehetősebb és biztosabb kezekbe kellene letenni a fürdő jövőjét” – óhajtja Festetics gróf.
Miután a viharok rendre összedöntik a fürdőházat, s 1880-ban Végh Ignác is meghal,
végül Karlberger és társai bérlik ki a fürdőt, s építenek nagyobb és jobb fürdőházat, immár 80 kabinnal.
Igaz, a következő, aszályos években annyira visszahúzódik a Balaton, hogy az egész házat beljebb kell vinni a tó medrében a vízig. 1881-ben írja a Fehérvári Híradó: „A foki fürdőház, mely két évig hevert romokban, jelenleg jó kezekbe került. Dr. Streda János községi orvos, Karlberger Gyula nagyvendéglős és Farkas János urak kibérelték hosszabb időre, s mindent elkövetnek, hogy a vendégeket minden tekintetben kielégítsék. Előlegesen 80 fürdőszoba fog felépittetni, nagyszerű szalonnal és előteremmel.”
Így ír az Ellenőr című lap szerzője 1878-ban:
„Új házakat tehát, minél többet Siófokon és jó szállást eleget, a kényelmes szép fürdőház mellett szállás is kell, csak ezek után jön itt a mindennapi kenyér, s még ezután az imádság. Azon emeletes ház, mely az idén az állomás közelében épült, csak intő példa arra, hogy a tehetetlenségből kilépve, kezdjünk a reformokhoz, tegyünk, haladjunk, építsünk, mert ha Siófok mindig a Ninive romjai közt említtetik, senki sem keresi fel, ha csak egy-egy angol utazó nem, ki még a penész ős nyomain is életet fest, bölcselkedik, kutat, hogy a jövőnek teremthessen. A magyar ember más vér és idegekből van gyúrva, ennek kényelem kell nyakig; illatos lég; a jövőt rózsaszínben mutató távcső; függő kertek; karmanádli halommal s annyi kalbász, hogy kerítését is ezzel fonhassa körül, különben számára nincs élet, panoráma, fürdőhely, még Balatonon sincs. (…)
A haladást kedvelők közt kell megemlítenem Karlberger Gyula fogadóst is, ki — saját érdekét is tekintve — kertjét kiemelte az iszapból, a szemétből, hol a kis bodzafán százezreket összesípoló rongyszedők egész napokon át kutattak egy-egy rongydarab után, s a miasmákat termő lég borzasztó bűzt terjesztett az orruk alá. A szemétdomb helyén van most parkírozott kert sétautakkal, melyek pár év múlva árnyat is adnak az eddig itt hazátlan vendég és utasnak.
Karlberger fogadója majdnem az egyedüli hely Siófokon, hol naponként jó étkek és italok mellett a társaság találkozik,
s legalább feledi a bosszantó időt, mely már nemcsak zsebébe, hanem kedélyébe is belenyúlt az embernek. Itt vannak a zeneestélyek, vigalmak, poharazások, a szépek virágoskertje naponként vonz be a közeli vidékekről] is egy-két vendéget, káptalan tisztet.”
A Székesfehérvár és Vidéke lap jelenti 1880-ban:
„Siófok 1880. február 10. Tekintetes szerkesztő ur. Ma Siófok lakosai közül azok a családok, kik egymást tisztelik, szeretik, becsülik s kölcsönös egyetértésben élnek egymással; öszpontositott öröm estét vagyis batyubált tartottak. A szeretetreméltó nők, tudva azt, hogy a mai este őszinte barátaiknak — ismerőseiknek lesz szentelve, magyaros étkekkel halmozták el a vendégeket. Különösen ki kell emelnem Karlberger Gyula urat és szeretetre méltó nejét — mint kiknek kedves hajlékukban lett az összejöveteli est megtartva — azon páratlan szívélyesség — baráti és vendég szeretetért — melyet mint mindenkor, — úgy most is szeretett vendégeik — illetve barátaik irányában tevének. Az esti étkezés után megkezdődött a táncz, melyben az öröm a kedélyességgel párosulva, feltüzelte s kigyullasztá a résztvevőket, — mig nem a reggeli 6 óra, egymástól jó emlékezettel való elbucsuzásra szólíttá a kedves családokat. Jól esik az embernek ha itt kint a vidéken, hol annyira egymásra van társadalmi tekintetben utalva az ember, ily őszinte családi otthont lát, — adja Isten hogy jövőre a családok között — még szorosabb őszintébb kapocs jöjjön létre, — s adja Isten hogy mind azok a családok — kik még ez ideig a rideg elzárkózottságban élnek — jövőre a társadalmi összeköttetésnek is szentelhessenek egy estét.”
A Veszprém megyei hivatalos heti közlöny így ír később, 1881-ben:
„Siófok, ápril 21. A Balaton évada közeleg; ezt úgy itt, mint a túlparton már mindinkább észlelhetjük. Amott a balatonfüredi parkok csinosíttatnak, a kikötői part tataroztatik; itt pedig a fürdőhelyiség, mely bármely igénynek megfelel, rendeztetik be a legnagyobb komforttal.
Az uj bérlő, Karlberger úr mindent elkövet, hogy e kies helyiséget valódi édenné alakíthassa,
s hisszük, hogy azok a vendégek, kik e nyáron ide jönnek balatoni fürdőhasználatra, egyébkor sem fognak más fürdőt felkeresni. Az állomáshelyiség melleti Magyar Korona vendéglő most nagyszerű kávéházzá változtattatik át, a fővárosiak mintájára, sőt elegantiában, fényben tán felül is fogja múlni azokat.”
Karlberger Gyula ez idő tájt megalakítja a siófoki tűzoltóságot is, melynek első parancsnoka lesz.
„A Siófoki Önkéntes Tüzoltó Egyesület 1883-ban alakult, egy nagy tűzeset szomorú tapasztalatin okulva, amely április 27-én a Sió utcában tört ki. Az egységes vezetés hiányában eluralkodott a tehetetlenség és a zűrzavar. Ennek hatására Szűrszabó József bíró és Sigrai István jegyző elhatározták, hogy megalakítják az Önkéntes Tűzoltó Testületet. Tagként 50 önkéntes jelentkezett, akik Karlberger Gyula parancsnoksága alatt kezdték meg működésüket. Az egyesület jelszava: becsületből munkát a közért.”
E sűrű, vállalkozásokban és sikerekben gazdag élet delén azonban váratlan, tragikus esemény történik: 1894-ben arról számolnak be a lapok, hogy egy gazdag, jó hírű és boldog családban élő siófoki vállalkozó, bizonyos Karlberger Gyula öngyilkos lett a saját szőlejében, tettének oka ismeretlen. És az is maradt mind a mai napig.
Ami bizonyos: Karlberger Gyula és korabeli társainak munkálkodása nélkül nem született volna meg a modern Siófok,
ami a mai napig a magyar nyári és balatoni életérzés epicentruma.
