Egy igazi ékszerdoboz a magyar-szlovák határ peremén Jósvafő, az épített népi örökség és a természeti értékek tárháza.
Az E-Örökség honlapja egy teljességre törekvő, állami műemlékes adatbázis, amely most elindulva megyékre és településekre lebontva, könnyen kereshető módon mutatja be hazánk védett épített örökségének minden elemét. A sok ezer műemlék tárháza igazi kincsesbánya és érdekes olvasmány a téma iránt érdeklődő szakértőknek, valamint a hazai örökség rajongóinak. A Hely.hu sorozatot indított az E-Örökség tartalmainak bemutatására.
Ezekben a napokban Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe látogatunk el!
A Csodarabbik útjának kezdő- és végpontja, a mádi zsinagóga
Egy nap, egy műemlék!
Jósvafő története a 13. századra nyúlik vissza, nevét az itt kanyargó Jósva patakról kapta (szláv nevén Ilosva): ekkoriban egy 1298-ban keletkezett királyi ítélet szerint a Tekősfi család birtoka volt. Ma pedig festői szépsége és épített értékei kapcsán ismert a természetjárók körében.
Számos műemlék épület található a községben, emellett a hely arról is nevezetes, hogy innen nyílik a széles körben ismert Baradla-barlang. Mivel Jósvafő az Aggteleki Nemzeti Park területén fekszik, elég sok természeti kincset rejt a környék. Maga a falu is egy gyöngyszem: szélvédett völgyben húzódik, és több kisebb-nagyobb patak formálja, alakítja a település szerkezetét hangulatos és változatos utcaképpé, ahol a levegő rendkívül tiszta.
Zsigmond király 1399. október 24-én kelt ítéletlevelének értelmében már kőtemplom állt a faluban, feltehetőleg a ma is látható barokk stílusú református templom helyén, valamint a vasművesség korai nyomaira is bukkantak a településen. A Borsodi Szemle 1958-ban így írt a településről:
„Jósvafőn 20 lakott és 2 lakatlan telek... kőtemplom torony nélkül, s három vízimalom van az osztozó család birtokában. Jósvafőről azt is elsorolja az oklevél, hogy a három vízimalom közül az első két kerékre jár, egy vízimalom nem működik, a harmadik pedig különleges: Ilswafn...acunum molendinum vulgo humordictum.”
A templom érdekessége a látványos, festett famennyezet, ami 1734-re datálható, valamint az épületet körülölelő lőréses körítőfal; de ami első pillantásra is igazán szembetűnik, az az, hogy
a templomnak nincsen harangtornya.
Meglehetősen szokatlan, hogy a szabadon álló, hagymasisakos harangtornyot kissé távolabb, egy különálló építményként helyezik el elhúzva a főépülettől, ez több okra is visszavezethető. Egyrészt a harangtorony sokkal később épült, a 18. század végén barokk stílusban, másrészt olyan helyre épült, ahonnan a falu jól belátható. Így mindenesetre igazán szép látványt nyújt és egy kellemes gyalogutat kínál, ha meg szeretnénk közelíteni.
A népi lakóházak változatosak és karakteresek. Láthatunk itt megemelt tornácos házat, részben sziklába vájt lakóházat, faragott deszkákból berakott mellvédes tornácokat, vakolatdíszítéses oromzatot is. A jósvafői Tájház 1890-ben épült a templom közvetlen közelében; nagyon szép példája a környékre jellemző hagyományos, népi építészet elemeinek. Vakolatdísszel ellátott oromfalas homlokzata szépen helyre van állítva, az udvar felé néző fatornác, a porta melléképületei, valamint a korhű berendezések miatt is érdemes meglátogatni.
Vízimalmok az egész korai időktől kezdve, a 14. század végétől megtalálhatóak voltak Jósvafőn, kihasználva a természeti környezet adottságait, amelyek miatt egy 1858-as beszámoló szerint nagy előnyt élveztek. Történt ugyanis, hogy 1858-ban a rendkívül hideg tél és a szárazság komoly károkat okozott a gazdaságban, nagyon sok kút kiszáradt szerte a vidéken, a lakosság szűkölködött, erről így olvashatunk a Politikai Ujdonságok akkori lapszámában:
„Kinek magának van lova és szekere, csak nem éhezik meg e szűk őrlés idején sem; mert ha bár négy öt mérföldnyire is, vihet őrölni Borsod megyébe a csabai malomba vagy Tornába a jósafőibe; de a kinek szekere nincs, itt is éhen marad, mert a lovas emberek olly lelketlenek itt a fuvarozásban, hogy Jósafőre e szorultság idején nyolcz pengő forintért visznek négy zsák életet a malomba, sokan pedig három ilyen árért sem jönnek. Hát még, mikor a vámot kiveszi a molnár, sírva nézhet az ember utána, pedig most még a Hegyaljáról, Mádról is jönnek megszorult emberek a jósafői malomba, melly viz az agtelki Baradlából folyván ki, soha be nem fagy. No de, az Isten ne is adjon több illyen aratást a jósafői malomnak.”
E távoli, kies tájban fekvő község ma műemlékek tárházaként és kirándulók célpontjaként találta meg új hivatását Észak-Magyarországon.
Forrás, fotók: E-Örökség
