Magyar királyok és szentek néznek le Assisi egyik legfontosabb középkori templomának faláról, a Szent Klára-bazilika egyik üvegablakán pedig a Szent Koronás magyar címer jelenik meg. A kapcsolat ennél is mélyebb: Szent Ferenc még életében kapcsolatba kerülhetett magyarokkal, rendje nyolcszáz éve jelen van Magyarországon, alakját pedig a legrégebbi magyar nyelvű könyv éppúgy őrzi, mint Liszt Ferenc zenéje vagy Szerb Antal egyik legfontosabb regénye. Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján érdemes végigjárni Assisi magyar emlékeit.
Assisi neve elválaszthatatlan Szent Ferenctől és a ferences rendtől. Magyar szemmel azonban a város azért is különleges, mert az itteni épített örökségben szokatlanul sok kézzelfogható magyar emlék maradt fenn. Nem pusztán arról van szó, hogy magyarok évszázadok óta zarándokolnak ide: magyar szentek, magyar uralkodói kapcsolatok, magyar adományok és még Magyarország címere is beépült Assisi történeti rétegeibe.
Szent István és Szent László Assisiben
A legerősebb magyar művészeti emlékeket a Szent Ferenc-bazilika alsó temploma őrzi. A monumentális templomegyüttes közvetlenül Ferenc 1226-os halála után született meg, sírja ma is itt található. A magyar látogató számára azonban a bazilika egyik legérdekesebb részlete az egyszerűségében megkapó sír felett van.
Simone Martini, a 14. századi itáliai festészet egyik legnagyobb mestere 1320–1325 körül készítette azt a freskót, amelyen a gyermekét tartó Szűz Mária két oldalán Szent István és Szent László magyar királyok állnak.
A közelben további magyar vonatkozású szentek jelennek meg. Simone Martini freskóciklusában Árpád-házi Szent Erzsébet és Szent Margit, valamint a magyar királyi család egy fiatal hercege is látható; utóbbit a magyar hagyomány Szent Imrével azonosítja. Az egész festészeti program hátterében jól érzékelhető az Anjou-ház és Magyarország szoros politikai és dinasztikus kapcsolata. A kápolna patrónusa, Gentile da Montefiore ferences bíboros korábban pápai legátusként Magyarországon is fontos szerepet játszott.
Emellett a kutatók szerint a magyar királyszentek ábrázolásában szerepet játszott az Árpád ház kultusza is. Egész Európában tisztelettel néztek a magyar királyi családra, amelyik bővelkedett a szentkben, ami nem volt szokványos az európai királyi családokban.
A magyar jelenlét tehát nem egy apró, utólag elhelyezett emléktábla formájában bukkan fel Assisiben: a magyar királyszentek a bazilika 14. századi monumentális képi programjának részei. Ráadásul kifejezetten kiemelt helyen találhatóak a freskók, mert ugyanebben a kereszthajóban, a magyar szentek közvetlen közelében található Cimabue híres Madonna a gyermekkel, angyalokkal és Szent Ferenccel – vagy Maestà di Assisi – freskója. Az 1285–1290 körül készült kép Ferenc egyik legismertebb és legkorábbi hitelesnek tartott ábrázolása: a hagyomány szerint a festő olyanok közléseire is támaszkodhatott, akik még személyesen ismerték a rendalapítót.
Magyar címer Szent Klára bazilikájában
Még meglepőbb magyar emléket rejt a város másik meghatározó középkori temploma, a Szent Klára Bazilika. Az Assisi jellegzetes rózsaszín-fehér kövéből épült gótikus templomban őrzik Szent Klára földi maradványait, annak a közösségnek az alapítójáét, amely Ferenc szegénységeszményének női ágát vitte tovább.
A bazilikában márványtábla emlékezik meg arról, hogy a magyar mariánus ferencesek adománya hozzájárult a templom 20. század első felében végzett helyreállításához. Ennél is látványosabb, hogy a bazilika egyik ólomüveg ablakán a Szent Koronával ékesített magyar címer látható.
Ez talán Assisi legközvetlenebb magyar épített örökségi emléke: a középkori templomban nem csupán egy magyar szent alakja, hanem maga Magyarország történelmi címere maradt fenn.
Szent Klára személyében is találunk egy kevésbé ismert magyar szálat. Legfontosabb lelki kapcsolatai közé tartozott Prágai Szent Ágnes, akinek Klára fennmaradt levelei közül négyet írt. Ágnes édesanyja III. Béla magyar király lánya, Konstancia volt, vagyis a klarissza szent az Árpád-ház unokája volt. A magyar katolikus hagyomány ezért Árpád-házi kötődésű szentként is számon tartja.
Szent Erzsébet – a magyar szent, aki újra és újra feltűnik Assisiben
A magyar szentek közül Árpád-házi Szent Erzsébet jelenléte különösen erős Assisiben. Ez nem véletlen: a bazilika saját ismertetője is kiemeli, hogy az alsó templom freskóin és üvegablakain több ábrázolása található. Erzsébet a ferences eszmény egyik legkorábbi és legnépszerűbb világi megtestesítőjévé vált, és mindössze kilenc évvel Ferenc halála után, 1235-ben szentté avatták.
Az egyik legfontosabb ábrázolása Simone Martini jobb kereszthajóbeli szentcsoportjában található, a neki szentelt oltár mellett. A magyar királylány itt Szent Ferenc, Toulouse-i Szent Lajos és más, a magyar–Anjou kapcsolatrendszerhez kötődő szentek társaságában jelenik meg. Ez az a freskócsoport, amely közvetlenül kapcsolódik Szent István és Szent László közeli ábrázolásához.
De Simone Martini még egyszer megfestette Szent Erzsébetet ugyanebben az alsó bazilikában. A San Martino-kápolna bejárati ívének belső oldalán nyolc egész alakos szent sorakozik négy párban. Az egyik pár különösen beszédes: Assisi Szent Klára és Árpád-házi Szent Erzsébet áll egymás mellett. A két nőalak mintha a ferences lelkiség két útját jelenítené meg: Klára a szerzetesi, Erzsébet pedig a világban megélt radikális evangéliumi életet.
Erzsébet alakjával Assisi másik nagy ferences kegyhelyén is találkozunk. A Santa Maria degli Angeli-bazilika mellett, a Rózsakert kápolnájában – a San Bonaventura-oratóriumban – Tiberio d'Assisi 1506-os freskóján ismét Szent Klára mellett szerepel. Vagyis ugyanaz a párosítás, Klára és Erzsébet, évszázadokkal Simone Martini után is tovább élt az assisi ferences ikonográfiában.
Sőt, a Szent Ferenc-bazilika kincstárában őrzött „Ferences fa” című művön is helyet kap. A kompozíció középpontjában Szent Ferenc áll, belőle nő ki a három ferences rendet jelképező fa; ágai között Szent Antal, Szent Klára és más ferences szentek mellett Szent Erzsébet is megjelenik mint a ferences harmadrend egyik nagy szentje.
Találkozott Szent Ferenc magyarokkal?
A kapcsolat akár még korábban, Ferenc életében elkezdődhetett. Varga Kapisztrán OFM kutatása öt olyan alkalmat azonosított, amikor Szent Ferenc vagy első társai közvetlenül kapcsolatba kerülhettek magyarokkal.
Ferenc 1212-ben Szíria felé indult, de hajóját a szél Dalmáciába sodorta, vagyis a Magyar Királyság akkori déli érdekszférájába. Néhány évvel később, az 1215-ös IV. lateráni zsinaton magyar főpapok és Ferenc egyaránt jelen lehettek. Még érdekesebb az ötödik keresztes hadjárat története: 1217-ben II. András magyar serege Akkóba érkezett, miközben a ferencesek ugyanebben az évben jelentek meg a Szentföldön. Egy magyar csapat Tamás egri püspökkel később Damiettához vonult, ahol 1219-ben maga Ferenc is megfordult. Varga Kapisztrán megfogalmazása szerint Tamás püspök így akár személyesen is találkozhatott vele, vagy legalább hallhatott róla és testvéreiről. Biztos találkozásról azonban nincs forrásunk.
A biztos kapcsolat maga a rend lett. Már az 1217-es ferences nagykáptalan elhatározta, hogy Magyarországra is küld testvéreket. Az első kísérletek még sikertelenek voltak, de 1225–1226 körül, tehát még Szent Ferenc életében megjelentek Magyarországon az első tartósan megtelepedő ferencesek.
Assisi szelleme Magyarországon
A következő nyolc évszázadban a ferencesek a magyar vallási és épített örökség állandó szereplőivé váltak. Első magyar rendtartományuk 1232–1233-ra önállósult. Kolostoraik és templomaik behálózták az országot, és akkor is jelen maradtak, amikor az intézményes szerzetesi élet súlyos veszteségeket szenvedett.
Különösen fontos volt szerepük a török hódoltság alatt: számos rendház elpusztult, de a megszállt területeken a legtöbb helyen egyedül a ferencesek maradtak a katolikus lakosság mellett, ugyanis a törökök őket megtűrték. Ekkor terjedt el a magyar nyelvben a "barát" elnevezés is a ferencesekre.
Az Assisiből érkező szellemiség nemcsak templomokban és kolostorokban hagyott nyomot, hanem a magyar nyelv történetében is. A Jókai-kódex, a ma ismert legrégebbi magyar nyelvű kéziratos könyv, 1440 körül készült fennmaradt másolatában Szent Ferenc és első társai legendás történeteit őrzi. Vagyis egyik legkorábbi magyar könyvünk középpontjában éppen Assisi Ferenc áll.
Liszt és Szerb Antal – Assisi a magyar művészetben
Assisi és a ferences gondolat jóval a középkor után is hatott a magyar kultúrára. Ennek talán két legérdekesebb példája Liszt Ferenc és Szerb Antal.
Liszt kapcsolata nem csupán művészi érdeklődés volt. Gyermekkora óta szoros kapcsolatban állt a pesti ferencesekkel, kérte felvételét a ferences világi közösségbe, majd 1858-ban ferences konfráterré avatták. Rajongott Assisi Szent Ferencért, olvasta a Fiorettit, és 1868 júliusában végül személyesen is eljutott Assisibe. Ferenc alakja zenéjébe is bekerült: legismertebb ilyen kompozíciója az Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak című zongoralegenda. Liszt másik nagy ferences tárgyú műve, a Szent Erzsébet legendája pedig a magyar királylány történetét emelte a 19. századi európai zenekultúrába.
Szerb Antalnál Assisi szelleme sokkal rejtettebben, de annál személyesebben jelenik meg. Az Utas és holdvilág ferences szála mögött Szerb egyik közeli barátja, Szedő Dénes OFM áll. Róla mintázta Ervin alakját, aki a regényben Szeverin néven ferences szerzetessé válik. Mihály életének egyik válságos pillanatában Gubbióban, a ferences kolostorban keresi fel őt. A regény itáliai tájai így nem pusztán műemléki kulisszák: Ferenc Itáliája annak a kérdésnek lesz a helyszíne, hogy mi marad az emberből, ha a megszokott társadalmi szerepeket lehántja magáról.
Ebben az értelemben Liszt és Szerb Antal nagyon különböző módon ugyanahhoz az Assisihez jut el: Liszt számára Ferenc követendő lelki eszmény, Szerbnél pedig a ferences világ az önmagához való visszatalálás egyik lehetséges útja.
Nyolcszáz év után is élő kapcsolat
2026 különösen jó alkalom Assisi magyar emlékeinek újrafelfedezésére. Október 3-án lesz nyolcszáz éve, hogy Szent Ferenc 1226-ban meghalt, vagy a ferences szóhasználattal átment a földi életből. (tranzitus). XIV. Leó pápa döntése alapján 2026. január 10. és 2027. január 10. között különleges Szent Ferenc-jubileumi évet tartanak.
A nyolcszáz év magyar szemmel is szinte teljes ívet rajzol. Ferenc életében már felbukkannak az első lehetséges magyar találkozások; még életében megindulnak Magyarország felé a testvérei. Néhány nemzedékkel később magyar királyok és szentek kerülnek az assisi bazilika falaira. Évszázadok múltán magyar ferencesek segítik Szent Klára templomának helyreállítását, ahol ma is ott látható a Szent Koronás címer.
A kapcsolat ma is élő, rendszeresen találkozhat az ember magyar zarándokokkal és nem kell azon sem meglepődni, ha az ember magyar fiatalokkal találkozunk Assisiben, az 1996-os végzős osztályoktól kezdve hagyomány, hogy a szentendrei Ferences Gimnázium végzősei elzarándokolnak a városban és ezt a szokást, azóta több ferences iskolában végzett osztály átvette.
Assisi tehát magyar szemmel sem idegen zarándokhely. A város köveiben, freskóiban és üvegablakaiban ott van Magyarország történetének egy kis darabja – Magyarországon pedig nyolcszáz éve tovább él valami Assisi szelleméből.