Mégis költözhet a Természettudományi Múzeum

Bár a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetése lekerült a napirendről, az intézmény hosszabb távon mégis új otthont kaphat. Babocsay Gergely megbízott főigazgató szerint a legjobb megoldás egy új, budapesti múzeumépület lenne, amely egyesíthetné a jelenleg három helyszínen működő intézményt. Korábban a Kilián laktanya hasznosítása is felmerült, az új vezető azonban inkább egy kifejezetten múzeumi célra tervezett épületben gondolkodik.


A Magyar Természettudományi Múzeum közelmúltját hosszú éveken át a Debrecenbe költözés körüli bizonytalanság határozta meg. Bár az áttelepítés terve a kormányváltással meghiúsult, az intézmény elhelyezésének problémái továbbra is megoldásra várnak.

Babocsay Gergely, a múzeum megbízott főigazgatója az MTI-nek adott interjújában hangsúlyozta: a Debrecenbe költözés szerinte „katasztrofális” lett volna. Úgy véli, az országos jelentőségű, mintegy 11 millió gyűjteményi tételt őrző intézménynek a fővárosban van a helye, hiszen innen érhető el legkönnyebben az ország különböző térségeiből, és itt koncentrálódik a tudományos-kutatói kapcsolatrendszer jelentős része is.

A budapesti maradás ugyanakkor nem feltétlenül jelenti a jelenlegi épületek hosszú távú megtartását. A múzeum kiállításainak működése a Ludovika téri épületben jelenleg biztosított, ám a megbízott főigazgató is elismeri, hogy a kutatási és gyűjteményi infrastruktúra több helyszínen, részben elavult körülmények között működik, ezért indokolt a költözés.

Babocsay Gergely egy olyan új, központi épület létrehozását tartaná ideálisnak, amely egy helyen biztosíthatna korszerű körülményeket a kiállításoknak, a kutatómunkának és a gyűjtemények elhelyezésének.

Nemzetközi színvonalú épületet terveztek Debrecenbe

A Debrecenbe költözést ugyan sokan ellenezték, de, az új múzeumra kiírt nemzetközi építészeti tervpályázat kétségtelenül figyelemre méltó eredményt hozott.

A 2025 márciusában lezárult tervpályázatot a világhírű dán Bjarke Ingels Group (BIG) és a magyar Vikár és Lukács Építész Stúdió közös pályaműve nyerte. Bjarke Ingels a kortárs nemzetközi építészet egyik legismertebb alkotója, akinek munkásságát a látványos, innovatív formák és a fenntarthatósági szempontok összekapcsolása jellemzi.

A debreceni Nagyerdőbe, az egykori Oláh Gábor utcai stadion területére tervezett, mintegy 23 ezer négyzetméteres múzeumot három, egymást keresztező, növényzettel borított épületszalag alkotta volna. A részben a földbe süllyesztett, mesterséges dombot idéző épület zöldtetői az erdei környezet folytatásaként működtek volna, miközben az építmény belsejében korszerű kiállítóterek, kutatási és oktatási helyiségek kaptak volna helyet.

Az épület nem egyszerűen a természet bemutatására vállalkozott volna, hanem építészeti kialakításával is az ember és a természeti környezet kapcsolatát kívánta megjeleníteni.

A terv építészeti minőségét nemzetközileg is elismerték: 2026-ban két Architizer A+Awards-díjat nyert, egyet a szakmai zsűri, egyet pedig a közönség döntése alapján.

A múzeumhoz külön tudományos és gyűjteményi központot is terveztek az egyetemi innovációs parkba. Az erre kiírt második nemzetközi pályázat 2026 januárjában zárult le, a győztes a mexikói Sordo Madaleno, a magyar Építész Stúdió és a brit Buro Happold konzorciuma lett. Az általuk tervezett, közel 43 ezer négyzetméteres épület letisztult, tömör tömegével és geológiai rétegződésre utaló homlokzatával elsősorban a tudományos munka funkcionális igényeire adott választ.

A debreceni projekt sorsa tehát bizonytalanná vált, miközben a tervpályázatok révén két jelentős építészeti koncepció is megszületett. A BIG terveiről a hely.hu-n Vikár Andrással is beszélgettünk, aki már akkor hangsúlyozta: a tervezés alapvető szempontja az volt, hogy a múzeum a természet részévé váljon.

A Kilián laktanya is felmerült, de új épület lehet a cél

A múzeum budapesti elhelyezésére korábban több lehetőség is felmerült. Ezek közé tartozott az Üllői út és a Ferenc körút sarkán álló egykori Kilián, eredeti nevén Mária Terézia laktanya.

A Hild József és Kasselik Ferenc tervei szerint, 1845 és 1848 között épült klasszicista műemlék Budapest egyik legjelentősebb reformkori középülete. Az 1956-os forradalomban is fontos szerepet játszó, hatalmas épületegyüttes évtizedek óta nagyrészt kihasználatlan, állapota jelentősen leromlott.

A magántulajdonban lévő, műemléki védettséget élvező épület megszerzése és átalakítása azonban jelentős forrásokat, valamint összetett építészeti és örökségvédelmi megoldásokat igényelne.

A megbízott főigazgató elképzelése szerint azonban nem ez, hanem egy új épület megépítése lenne a megoldás.

A Természettudományi Múzeum tehát mégis költözhet, de ezúttal Budapesten belül. Konkrét helyszínről, jóváhagyott beruházásról vagy finanszírozásról egyelőre nincs bejelentés. A következő évek egyik fontos építészeti és kulturális kérdése lehet, hogy sikerül-e a nagy múltú, nemzetközileg is jelentős intézmény számára a 21. század követelményeinek megfelelő, méltó otthont teremteni.

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat