A szép fekvésű Pécselyen megőrzött régi birtok védett épületei a balaton-felvidéki népi építészet tökéletes, esszenciális példáinak számítanak.
Az E-Örökség honlapja egy teljességre törekvő, állami műemlékes adatbázis, amely most elindulva megyékre és településekre lebontva, könnyen kereshető módon mutatja be hazánk védett épített örökségének minden elemét. A sok ezer műemlék tárháza igazi kincsesbánya és érdekes olvasmány a téma iránt érdeklődő szakértőknek, valamint a hazai örökség rajongóinak. A Hely.hu sorozatot indított az E-Örökség tartalmainak bemutatására.
Ezekben a napokban Veszprém vármegyébe látogatunk el!
Mindentől messze, a lélekhez közel: Bakonybél bencés monostora
Egy nap, egy műemlék!
Veszprém vármegye és talán egész Magyarország legszebb vidéke a Balaton-felvidék. A tó északi partja mögött dombhátak és völgyek hullámoznak játékosan, köztük ősi falvak, régi lakóépületek és templomok sorával, Pécsely azonban még közülük is kiemelkedik szépségével és értékeivel. A Balaton-felvidék gyakori építészeti elemei, a homokkő, mészkő, a sötétszürke bazalt sok épületen látható,
a bejárati ajtó előtti kétoszlopos, oromzatos kis tornác vagy kódisállás szintén gyakori megjelenési forma.
A környék az elmúlt évtizedekben fokozatosan magára talált.
Alig vannak már elhanyagolt épületek: a gyönyörű, oromfalas, tornácos házak felújított állapotban, többnyire vendégházként, nyaralóként várják a pihenésre, elvonulásra vágyókat. Szintén gyakoriak errefelé a félig domboldalba mélyedő kis pincék vagy présházak, amelyek fehér pettyekként színezik az itteni dombokat. A szőlőművelés hagyománya a római időktől fogva jelen van a térségben, és a mai napig minőségi borok készülnek a helyi dűlők természeti kincseiből.
A saját külön medencéjében fekvő Pécsely természeti szépségével és népi építészetével is kitűnik a hangulatos falvak közül. Egykor Nagypécsely és Nemespécsely néven két falu települt meg egymás szomszédságában, majd ezek egyesültek.
A valamikori a helyi kisnemesek lakta Nemespécsely főutcáján, a Hosszú utcában található egy műemléki együttes, a falu egyik legrégebbi és legnagyobb birtoka. Védett épületei a balaton-felvidéki népi építészet tökéletes, esszenciális példáinak számítanak.
Hosszú és kalandos története van ennek a birtoknak: egykor a helyi nemes Chepely, majd később a Cséry családé volt a birtok a régi évszázadokban.
Az utcára néző fő lakóház oromzatán 1783 áll dátumként, amely még ezen az ősi vidéken is nagyon régi építésnek számít.
A ház elülső része két és fél évszázadot élt túl a huzatos magyar történelmünkben. Az épület oldalán, a bejárat előtt itt is kódisállás van, hátsó homlokzata pedig a lefelé lejtő telken már impozáns kúriának tűnik, oromzatában egy bajszos harcos fából faragott szobrával.
A birtokon lefelé sétálva kinyílik az egészen megkapó összkép: balra egy hosszan elnyúló egykori istállóépület, jobbra egy ma vendégháznak kialakított, további gyönyörű ház található.
Az istálló még alig pár éve is eredeti célját szolgálta, lovakat tartottak benne. Az elmúlt hosszú évtizedekben ugyanis nemzetközi hírű lovarda működött itt. A 20. századi magyar történelmi megpróbáltatások után az enyészetből mentette meg a kommunizmus idején egy elkötelezett házaspár a birtokot.
Ulrik Aladár és felesége, Zsuzsa asszony egyedülálló módon az ország akkoriban egyetlen magán lovasiskoláját üzemeltette a skanzenszerű épületekben, ahova magyar és főleg külföldi vendégek, felnőttek-gyerekek szép számmal jártak lovagolni.
Egy korabeli cikk szerint Illyés Gyula, Borsos Miklós és Déry Tibor is járt a falai között.
A lovasiskola sikerét azonban sokan nem nézték jó szemmel, sok nehézséggel és rosszindulattal kellett szembenézniük a tulajdonosoknak, ennek némileg köze lehetett az '56-os múltjához. Ulrik Aladár patikuscsaládba született, az őt ismerő emberek mindvégig jószívű, segítőkész és becsületes emberként jellemezték. Az 1956-os forradalom és szabadságharcban a szekszárdi nemzetőrség helyettes vezetőjeként tevékenyen részt, aminek meglett az ára, ugyanis a forradalom leverése után börtönbe került, szabadulása után munkát nem kapván, szenesemberként tartotta fenn családját, majd egy merészet gondolva, lovasiskolát nyitott a gyönyörű kis faluban, Pécselyen – olvasható bővebben a Szekszárdi Vasárnap 1992-es lapszámában.
S hogy miért szerettek idejárni a vendégek? „Mert kérem, két mérföldnyire sincs innen a Balaton, kődobásnyira csak Nagyvázsony. Gyönyörű lovaglóterep. Ha fellovagol arra a dombra ott, a tóra lát” – nyilatkozta egykor Ulrik Aladár. Az Ulrik házaspár bár meglehetősen szerény körülmények közt élt, e régi kúriát saját, családi örökségből származó értékes bútoraikkal is megtöltötték, Mária Terézia korabeli és eredeti barokk bútorok is megtalálhatóak voltak a berendezési tárgyak között.
A főépület mellett a régi istállóépület is érdekességet rejt. A faragott oszlopok elbeszélések szerint a közeli középkori templomrom maradványai lehetnek.
Az istálló impozáns, belső csarnoka ma szalonként berendezett közösségi tér, lovagteremnek vagy nagyobb kúria dísztermének is beillene
– nehéz elképzelni, hogy itt bizony lovak laktak évszázadokig, mindennel együtt, amivel a lótartás nemes tevékenysége jár.
A birtokon további vendégházak állnak, valamint egy hatalmas, félig nyitott, gyönyörű faszerkezetes pajta, ahol esküvőket is tartanak. Az alsó zöld mező dísze pedig egy hatalmas fűzfa, amely ki tudja, mióta állja a korok és a természet viharait.
Az udvarház mai tulajdonosai óvják és ápolják a hely építészeti értékeit: a 20. század közepi hanyatlás után előbb lovardaként, majd vendégszállásként újjászülető ház jelene és jövője is biztos kezekben van.
Forrás: E-Örökség
Fotó: szerző
