Egyre többen és többször hivatkoznak Debrecenre Magyarország második fővárosaként. De valóban érdemes a város erre a címre? Többek között erről kérdeztük Papp Lászlót, a város polgármesterét, aki a múzeumköltöztetésekkel kapcsolatos kritikákra is válaszolt és azt is elárulta, mi a gondja a szolidaritási hozzájárulás rendszerével, milyen hatással van a városban zajló fejlődés a településre, illetve a régióra és hogy milyen Debrecent szeretne látni 2030-ban.
A kormány többször kifejtette: célja, hogy Debrecen az ország második fővárosa legyen. Reális ez az elképzelés?
A mi várospolitikánkat már jócskán több mint két évtizede elsősorban az határozza meg, hogy szeretnénk, ha Debrecen olyan fejlődési pályát futna be, amely azt az egyközpontúságot, amely ma jellemzi az országot, feloldaná.
Trianon után olyan országszerkezet alakult ki, amely mellőzi azokat a településeket, amelyek a történelmi Magyarország második vonalbeli városai voltak.
Van a csaknem kétmilliós Budapest, utána pedig egy hatalmas szakadék. A legnagyobb város kétszázezer lakost számlál, ami a tizede a fővárosnak – ez Debrecen. Mégis azt gondoljuk, reális cél, hogy Debrecen számos kérdésben felzárkózzon Budapest mellé. Vannak erre Közép-Európában is jó példák: Szlovákiát Pozsony és Kassa, két nagyváros meghatározó ereje jellemzi, Csehországban ugyanez elmondható Prágáról és Brnóról. Ez nálunk is reális cél, melynek hatalmas jelentősége van a térség fejlődése szempontjából.
Miért éppen Debrecen lenne alkalmas erre a szerepre?
Ami Debrecent kiemeli a magyar megyei jogú városok sorából, az mindenekelőtt hatalmas méretű gazdasága, amely az elmúlt bő tíz évben alakult ki. A 2030-as évek elejére Debrecen ipari termelése nagyobb lesz, mint Budapesté és Pest megyéé. Látható, hogy az ipar súlypontja a történelmi léptékben gazdaságilag mindig erősebb Nyugat-Magyarországról áttevődik Kelet-Magyarországra, mert Debrecen mellett jelentős fejlődési pályát fut be Nyíregyháza, Miskolc és az utóbbi időben Békéscsaba is. Ez megváltoztatja a gazdaságföldrajzi viszonyokat.
A másik érv, ami alátámasztja a második főváros szerepkört, az oktatásban betöltött szerepünk.
Az ország legszélesebb képzési spektrummal rendelkező, legnagyobb egyeteme a Debreceni Egyetem, több mint 34 ezer diákkal.
Az oktatási rendszerünk az egész régiót behálózza. Már nemcsak Kelet-Magyarországról, hanem a határon túlról is érkeznek hozzánk diákok. Emellett a kulturális életben is jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajtottunk végre.
A Modern Városok Programnak köszönhetően az elmúlt években komoly színházfejlesztések történtek. Emellett a közlekedési előrelépések is kulcsfontosságúak – elég csak azt mondanom, hogy Debrecen repülőtere is rendelkezik nemzetközi légi forgalommal. Tehát összefoglalva: Debrecen azért tudja betölteni a második főváros szerepkört az országban, mert működésének hatásai – gazdasági, oktatási, kulturális és infrastrukturális értelemben is – túlmutatnak a város határain.
Mi az, ami még hiányzik Debrecenben ahhoz, hogy tényleg második főváros lehessen?
Polgármesterként az ember úgy tekint az általa képviselt közösségre és a városra, mint amely mindig ad feladatot. Nincs olyan, hogy valamivel készen vagyunk. Az élet mindig hoz újabb és újabb kihívásokat. Mint említettem, Debrecenben hatalmas gazdasági fejlődés tanúi vagyunk. Az elmúlt tíz évben megtízszereztük az iparterületeink nagyságát, több mint egymillió négyzetméternyi gyár épült vagy épül éppen.
A munkaerőigény elképesztően nagy. Az egész régióból vonzza a város a munkaerőt, ez pedig újabb igényeket támaszt, amelyek megoldásra várnak.
Többek között hatalmas infrastrukturális fejlesztéseket és lakásépítési programokat kell indítanunk a következő években. Ennek mentén délen új városközpont tervezése, keleten lakóterületi, vizes és közlekedési infrastrukturális fejlesztés van napirenden. Ezekhez a területekhez új közlekedési rendszereket kell tervezni, minden szempontból integrálva a már meglévő városszövetbe.
Hogyan lehet ennyi fejlesztést harmonizálni egymással?
Nehéz, mert figyelni kell, hogy ne lóduljon meg az egyik a másik nélkül. Tehát ne álljon elő olyan helyzet, hogy már kulcsra készek például az új lakások, de még nincs helyben a munkaerő, de az se, hogy a munkavállaló már ugyan dolgozna, de nincs hová beköltöznie.
Ezt a rendszert csak úgy lehet működőképessé tenni, ha az ember stratégiát alkot, és programszerűen hajtja végre, amit eltervezett.
Nem engedi elszakadni az egyes fejlesztési területeket a többitől. Például ahogy érzékeltük a gazdaság intenzív növekedését, 2015-ben elindítottuk az oktatásfejlesztési programunkat. A közlekedésben 2017 óta zajlanak hatalmas beruházások, amelyek részben az iparterületekhez, részben a megnövekedő városi forgalom lebonyolításához kötődnek.
Mint említette, a fejlesztések fontos szegmense a kultúra, amelynek központi elemei a Budapestről Debrecenbe költöző múzeumok. Ezt a nagy visszhangot kiváltó lépést miért tartja fontosnak?
2016-ban miniszterelnök úrral volt egy beszélgetésem Debrecen jövőjéről, s akkor mutattam be neki az akkor még Debrecen 2050 névre keresztelt programot. A BMW érkezése igencsak felgyorsította a folyamatot, így lett az elképzelésből Debrecen 2030. De már ebben a programban kiemelt pont volt az olyan országos hatáskörű, vagy adott esetben nemzetközi jelentőségű intézményeknek a Debrecenbe telepítése, mint amilyen a természettudományi vagy a közlekedési múzeum. A kormány döntött a Debrecen 2030 programról, amely később megerősítést is nyert, s ennek a végrehajtása zajlik most.
Mi a válasza azokra az ellenérvekre, amelyek fel szoktak vetődni a költözés kapcsán: az elérhetőség, a gyűjtemény szállításának kockázata vagy a dolgozók költöztetése?
Ez egy nyilvánvalóan hosszabb folyamat, amire meggyőződésem szerint fel lehet készülni. Ha azt nézzük, hogy
az új helyszín Budapesttől 220 kilométernyire van, ez talán soknak tűnik, de valójában európai léptékkel mérve nem távolság.
Az egész ország keresztbe-kasul néhány óra alatt beautózható. Tehát én vitatom, hogy a távolságnak ebben a tekintetben jelentősége lenne. Arról nem is beszélve, hogy ha a Kárpát-medencét nézzük, akkor Debrecen centrálisabb elhelyezkedésű, mint Budapest, mi pedig olyan léptékű múzeumokban gondolkodunk, amelyek nemzetközi jelentőséggel bírnak. A szállítási kritikákra válaszul pedig azt szoktam mondani, hogy ha tudunk a Marsra űrszondát küldeni, akkor talán Budapestről Debrecenbe is képesek vagyunk elszállítani a gyűjteményi anyagokat. Ennek nyilvánvalóan megvannak a technikai feltételei. Emellett bízom benne, hogy a múzeumok munkatársai esetében föl lehet készülni a feladatra, akár átköltözéssel is, de mikor a múzeumi programunk elindult, leültünk a Debreceni Egyetem vezetésével, akik előkészítették a múzeumi szakemberek utánpótlásához szükséges muzeológusképzési folyamatot is.
Nemzetközi tervpályázat eredményeként tavasz óta megvannak a természettudományi múzeum tervei. Önnek hogy tetszik a győztes munka?
A pályázaton, melynek bíráló bizottságában én is tag voltam, a világhírű dán tervezőiroda, a Bjarke Ingels Group elképzelése nyert. Bár anonim módon zajlott a bírálat, tehát nem tudtuk, kinek a koncepciójára voksolunk, úgy emlékszem, egyhangúan ezt hoztuk ki győztesnek. Most pedig már a tervezői szerződés előkészítése zajlik. Nagyon fontosnak tartom, hogy a fejlesztés érzékeny környezetben kap helyet. A Nagyerdőben, az egykori Loki-stadion helyén, közvetlenül kapcsolódva az állatkerthez, de a környékét lakóterület veszi majd körül. Így egy olyan természettudományi múzeumunk lesz, amely valódi természeti közegben, mégis könnyen megközelíthető helyen fog állni. A terv pedig érzékenyen reflektál erre a különleges pozícióra.
Az alkotók nagyon jól megoldották, hogy az épület belesimuljon az őt körülvevő tájba.
A közlekedési múzeum lehetséges formájáról lehet már tudni valamit?
Nagyon izgalmas pályaművek érkezetek, ezen a héten pénteken mindenre fény derül.
Említette, hogy a fejlesztések nyomán lakásépítési programokat kell indítaniuk. Olvasni lehet arról, hogy sok ezer lakás áll üresen Debrecenben, de azt is, hogy lakhatási válság van a városban. Emellett Ön is nyilatkozta korábban, hogy a jövőben akár 50 ezer fővel nőhet a város lakosságának száma. Milyen most a lakhatási helyzet Debrecenben?
A város gazdasági fejlődése az ingatlanpiacot is átrendezte. Ez minden nagy dinamikájú előrelépés velejárója. Ha nem lenne gazdasági fejlődés, akkor zsugorodna az ingatlanpiac, elértéktelenednének a lakások, és az lenne a baj.
Azt gondolom, hogy a probléma kellemesebb verziója az, amikor a debreceniek ingatlanjai egyre többet érnek. De értem és látom a kihívást.
A polgármesteri székfoglalómban, egy jó évvel ezelőtt mondtam, hogy ennek az ötéves önkormányzati ciklusnak az egyik legnagyobb feladata a lakáshelyzet kezelése lesz. Jelen pillanatban is sok száz lakás épül a városban, Budapest után a legtöbb.
Debrecent mennyire fogja érinteni a három hónapja indult Otthon Start Program? Tudható például, hogy első fővároson kívüli projektjét a WING lakóingatlan-fejlesztési márkája például Debrecenbe vitte 400 lakással. De lesz a programnak városi léptékkel mérhető hatása?
Már most komolyan érzékelteti a hatását. Az egyébként is aktív debreceni ingatlanpiac tovább pezsdült, s szerintem ez jó lehetőség az éppen lakást vásárolni kívánóknak. De mi ezen kívül is gondolkodunk megoldásokban. Elindítottuk például a saját, Főnix elnevezésű bérlakásprogramunkat, amit nemrég éppen a rendkívül kedvező, három százalékos kamatú Otthon Start Program miatt függesztettünk fel, hogy annak hatásait értékelve, várhatóan a jövő év elején indítsuk újra.
A felsorolt nagy léptékű fejlesztések veszélyeztethetik Debrecen sajátos karakterét. Az uniformizált lakóparkok és ipari létesítmények nem fogják túlságosan átrajzolni az egyedi és évszázadok alatt kialakult városképet?
Ez egy város esetében mindig komoly kihívás, de ezzel is aktívan foglalkozunk. Nagyon sok épületet helyeztünk az elmúlt időszakban helyi védettség alá, illetve elindítottunk egy az épített örökség védelmét szolgáló programot is, amely régi, városképi szempontból jelentős épületek felújítását támogatja. 200 millió forintot fordítunk évente olyan nagy lakóépületek felújítására, amit a tulajdonosok nem tudnának önerőből megvalósítani.
Tehát helyi adminisztratív döntésekkel, illetve pénzügyi támogatásokkal is igyekszünk védeni városunk épített örökségét.
Emellett pedig számos történelmi épületünk felújítását végeztük el az elmúlt időszakban, gondoljunk csak a Csokonai Nemzeti Színházra vagy a Városháza példaértékű felújítására.
Korábban számos alkalommal kritikával illette a szolidaritási hozzájárulás rendszerét, Debrecen ugyanis a második legnagyobb befizető. Ilyen nagy gazdasági fejlődés mellett nem ez az igazságos?
Most is csak kritikával tudom illetni a szolidaritási hozzájárulást, mert mind a mértékét, mind a kiszámítási mechanizmusát olyannak tartom, amely veszélyezteti az önkormányzatok középtávú működőképességét és azt a gazdasági autonómiát, amivel rendelkezniük kellene. A szolidaritási hozzájárulás mellett az önkormányzatok jelentős része szerepet vállal a helyi közösségi közlekedés finanszírozásában és jó pár olyan állami feladat részfinanszírozásában, amelyekhez az állam csak részben biztosít forrást. Ilyen a közétkeztetés, hogy csak egy példát említsek. Fenntartom tehát azt az álláspontomat, hogy a kérdés újragondolásra szorul, elfogadva azt, hogy vannak szerencsésebb városok, mint például Debrecen, ahol nagy a gazdaság, ahová komoly bevételek érkeznek, és vannak települések, ahol erre nincsen esély.
A szolidaritás elvét tehát nem vitatom, de ez a hozzájárulás jelen pillanatban 25 és 30 százalék közötti mértékű, pedig szerintem maximum 15 százalék körül kellene maximálni.
Az erre vonatkozó javaslatunkat már letettük a kormány asztalára és reméljük, hogy a jövő évi parlamenti választás után ebben a kérdésben megegyezés születhet.
Legutóbb ugyanakkor üdvözölte Lázár János szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos bejelentését.
Igen, mert az már a szolidaritási hozzájárulás mértékét érinti. Lázár János miniszter úr javaslata alapján olyan feladatokra – mint például az út- vagy járdaépítések – számolhatnánk el a szolidaritási hozzájárulás 20 százalékát, amelyek a város működtetéséhez elengedhetetlenek. Ezek minden évben újra és újra kiadásként jelennek meg az önkormányzatoknál, hiszen hatalmas úthálózatot tartunk fönn. Az adóbevételeink jelentős részét ilyen városüzemeltetési kiadások fedezésére kellene felhasználnunk, de a szolidaritási hozzájárulás ebben korlátoz bennünket. Ezért örültem a miniszteri javaslatnak, mert teljesen életszerű és jól használható lenne.
Debrecen elszívó ereje milyen hatással van azokra a kisebb településekre, amelyek például ebből a hozzájárulásból részesednek?
Én mindig úgy gondoltam, hogy valahol ebben a régióban mindenképpen létrejön egy jelentős gazdasági potenciál: ha esetleg nem Debrecenben, akkor Nagyváradon vagy Kassán. Én értelemszerűen abban vagyok érdekelt, hogy ha valahol, akkor ez itt, Debrecenben történjen meg, s a munkaerőmozgás ide irányuljon. Inkább hozzánk, mint tőlünk vándoroljanak el az emberek. A munkaerő ugyanis megtalálja a legoptimálisabb lehetőséget és ott telepszik le.
Ha Kelet-Magyarország nem lett volna képes ezt a gazdasági erőt megformálni, akkor ez perspektíva nélküli, elnéptelenedő régiója lenne az országnak.
Ezen sikerült változtatni és ez szerintem hatalmas siker, mert helyben tartja a lakosságot. Igaz, hogy nem a szomszéd kisvárosban, mert az ottani munkavállalóknak be kell járniuk Debrecenbe, de a kisebb települések elnéptelenedése ingázással megelőzhető, csakúgy, mint Budapest széles agglomerációjában.
Tíz év múlva már öt évvel leszünk a Debrecen 2030 után. Milyen lesz akkor a város?
Akkor jöhet a Debrecen 2040 vagy 2050 program! Érdemes mindig hosszú távú fejlesztési tervekben gondolkodni, mert akkor tudunk élni az olyan lehetőségekkel, mint amilyeneket az elmúlt tíz évben kaptunk. Azt gondolom, a város erre a számottevő fejlődésre most képes volt, és az a lendület, amit Debrecen vett, tíz év múlva megkérdőjelezhetetlen eredményeket hoz majd.
