Térképen a Balaton-part beépítettsége

hely.hu

Mennyi szabad hely maradt a víz mellett? Az SOS Balaton interaktív térképe látványosan mutatja meg, hogyan veszik körül a tavat az épületek, kikötők és burkolatok. Az adatok a balatoni építészet egyik legfontosabb kérdéséhez vezetnek: hogyan fejlesszünk úgy, hogy közben megőrizzük a tájat?

A vízparti nyaraló teraszáról egészen más arcát mutatja a Balaton, mint felülnézetből. Az SOS Balaton interaktív térképén most együtt láthatjuk mindazt, ami az egyes telkekről kevésbé érzékelhető. Az épületek, kikötők, mólók, szilárd burkolatú utak, sétányok és a vasút együttes jelenlétét a part mentén. A térkép az OpenStreetMap adataira épül, és három távolságban, a partvonaltól számított 10, 30 és 100 méteren belül vizsgálja a beépítettséget.

Az alapbeállítás szerint

a partvonal 46,1 százalékán található valamilyen figyelembe vett épített elem harminc méteren belül.

Százméteres távolságnál ez az arány már 78,6 százalék. Fontos, hogy ezek nem a házakkal lefedett terület arányai: a térkép a közlekedési és közterületi burkolatokat is számításba veszi.

Tihany az északi part élén

A harmincméteres nézetben a déli parton Balatonszárszó vezet 79 százalékkal, mögötte Szántód 78, Balatonboglár 71 százalékkal következik. Északon Tihany áll az élen 67 százalékkal, majd Révfülöp és Kővágóörs jön 66, illetve 64 százalékkal.

Tihany neve nemrég egy másik építési ügy miatt is előkerült. Ahogy korábban megírtuk, az Óvár térségében két ingatlanon is szabálytalan medencék bontását rendelte el a hatóság.

A saját lejárótól a közös vízpartig

A part átalakulása sok apró beavatkozásból is összeállhat. Egy újabb burkolat, egy magánlejáró vagy egy nádasba vezető stég önmagában kevésnek tűnhet, sűrűn ismétlődve azonban már egész partszakaszok karakterét változtatja meg.

Ahogy a balatoni stégbontásokról szóló cikkünkben beszámoltunk róla, a hatósági tervek szerint a szabálytalan magánbejárókat fokozatosan megszüntetnék, helyettük kevesebb, ellenőrzött, közösen használható lejárót alakítanának ki. Ábrahámhegy 2,2 kilométeres partszakaszán például 105 illegális stéget említett a beszámoló, amelyek helyett 10–12 közösségi stégbejárót engedélyeznének.

Építészeti szempontból ezért a meglévő területek használata legalább olyan fontos, mint az új épületek megjelenése. Lengl Zoltán balatoni főépítésszel készült interjúnkban is szóba került, a már beépült, de alulhasznosított területek megújítása lehetőséget adhat a minőségi fejlődésre. A túlzottan koncentrált beépítés ugyanis éppen azt a természetközeliséget veszélyezteti, amely a Balaton vonzerejét adja.

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat