Szemerey Samu kiszámíthatóbb állami beruházásokat, új lakásprogramokat és átlátható fejlesztési ütemtervet vázolt fel az ÉVOSZ konferenciáján. A tízéves tervezést azonban már Lázár János is megígérte, a szakma pedig egyelőre a megrendelések hiányával küzd.
Az építőipar túlzott állami függősége, a beruházások kiszámíthatatlan leállítása és újraindítása, a széttagolt vállalkozói kapacitások, valamint a szakemberhiány jelentik az ágazat legsúlyosabb strukturális problémáit – mondta Szemerey Samu építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkár az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) október 29-i, kecskeméti konferenciáján.
Tíz évre előre láthatóvá tennék az állami beruházásokat
Szemerey szerint az államnak a közvetlen beruházói szerep helyett egyre inkább piacformáló feladatot kell vállalnia. Ehhez az állami beruházások szabályozásának és a közbeszerzési rendszernek a felülvizsgálatát, a verseny erősítését, valamint gyorsabb és átláthatóbb beruházási folyamatokat tart szükségesnek.
A legfontosabb cél egy tízéves, kiszámítható állami beruházási ütemterv létrehozása. Az úgynevezett beruházási pipeline nem egyszerű projektlista lenne: térképen mutatná meg a fejlesztések helyét, értékét, a tervezés, a közbeszerzés és a kivitelezés várható időpontját. A rendszer a munkaerő- és építőanyagigény előrejelzését is segítené, ausztrál és új-zélandi minták alapján.
Az államtitkár a lakásépítés és az épületfelújítás jelentőségét is hangsúlyozta. A Wekerle Program felújítási pillérének teljes forrásigénye 633 milliárd forint, 2030-ig több mint 120 ezer lakóingatlan korszerűsítése a cél. A tárca több mint 400 lehetséges fejlesztési helyszínre kapott önkormányzati javaslatot, és 10 ezer új kollégiumi férőhely, illetve hosszú távra bérelhető lakás kialakításával is számol.
A következő időszak tervei között szerepel a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új telephelye, az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójának előkészítése, valamint a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv is.
Lázár János már három éve megígérte ugyanezt
A tízéves tervezés gondolata ugyanakkor korántsem új. Lázár János már 2023 júliusában, az állami építési beruházásokról szóló törvény bemutatásakor bejelentette, hogy a minisztériumoknak 2035-ig szóló fejlesztési terveket kell készíteniük, amelyek alapján kiszámíthatóvá válhatnak az állami megrendelések.
A 2023. évi LXIX. törvény az első beruházási keretprogram elfogadására eredetileg 2024. június 30-i határidőt szabott. Ez nem teljesült: az ágazati koncepciókat 2024 októberében fogadták el, majd 2025 augusztusában nyilvánosságra került a 2035-ig szóló beruházási keretprogram tervezete, a minisztériumok fejlesztési listáival.
A dokumentum azonban nem jelentett finanszírozási kötelezettséget. Az akkori minisztériumi tájékoztatás is hangsúlyozta, hogy a felsorolt projektek megvalósítása a rendelkezésre álló forrásoktól és a későbbi döntésektől függ.
A tízéves elképzelésből tehát lett törvény, ágazati koncepció és nyilvános projektlista, de az építőipar által várt, ténylegesen finanszírozott és ütemezett megrendelésállomány kiszámíthatósága nem valósult meg. A most ismertetett, folyamatosan frissülő beruházási előrejelző rendszer éppen ezt a hiányt próbálná pótolni.
A cégek 80 százalékának a megrendeléshiány a fő gondja
A konferencia vállalkozói előadásai jól érzékeltették, miért sürgető a változás. Koji László, az ÉVOSZ elnöke szerint az építőipar teljesítménye a koronavírus-járvány idején tapasztalt szintre esett vissza. A szervezet felmérésében a vállalkozások 80 százaléka a megrendeléshiányt jelölte meg legfontosabb akadályként, 70 százalékuk romló jövedelmezőségre számít, felük pedig létszámcsökkentést valószínűsít.
Keszthelyi Tibor, a FŐMTERV vezérigazgatója 85 tervezővállalat adatain keresztül mutatta be a visszaesést: az építészeti tervezés árbevétele 2022 óta 27 százalékkal csökkent, a létszám hatoda eltűnt. Előrejelzése szerint 2027 lehet a mélypont, a bérlakás-, kollégium- és vasútfejlesztések tenderei pedig csak ezt követően hozhatnak érdemi fordulatot.
Scheer Sándor, a Market Építő vezérigazgatója a magyar építőipar szélsőséges teljesítményingadozását nevezte az egyik legnagyobb problémának. A kiszámítható megrendelések mellett a BIM, a mesterséges intelligencia, az előregyártás és a hatékonyabb munkaszervezés alkalmazását sürgette.
Tibor Dávid, a Masterplast vezetője a lakásfelújításokban lát jelentős lehetőséget: számításaik szerint a Wekerle Plusz több mint kétezer társasház, akár 60 ezer lakás felújítását segítheti. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a támogatások késlekedése komoly károkat okozhat az ágazatnak.
A kecskeméti konferencia legfontosabb tanulsága így nem az, hogy az építőiparnak szüksége van tízéves jövőképre – ebben régóta egyetértés van. Hanem az, hogy a fejlesztési listáknak végre kiszámítható közbeszerzésekké és tényleges megrendelésekké kellene válniuk.