Aktuális
-
Budapesten és 7 vármegyében búcsút inthetünk az Otthonfelújítási Programnak
Ám a gazdaságilag kevésbé fejlettebb régiókban ezen túl is elérhető marad. -
Lillafüred a világ 19. legszebb helye – egy nemzetközi válogatás szerint
A Time Out szerint még a Skót-felföldnél és számos trópusi helyszínnél is szebb. -
Attala megszavazta: Tolna helyett mostantól Somogyhoz tartoznának
302-179 arányban döntöttek a váltás mellett a helyiek. -
Felújítják a Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett, szecessziós palicsi Emlékkutat
Amit 1912-ben állítottak a népszerű üdülővárosban. -
Budapesti lakáspiac: ennyi most a medián bérleti díj
200 alatt pedig már szinte alig találni élhető lakást. -
Platóra emeltek, és a makói skanzenbe vittek egy 140 éves gabonás kast
Amit egy helybéli házaspár ajánlott fel a makói József Attila Múzeum számára. -
Ilyen lett a Hello Wood kanadai szaunaparkja, az Ærth Saunas
Amit a Brit Columbia-i Victoriában építettek. -
Zárul az olló a régiós fővárosok lakásárai tekintetében
A friss adatok szerint egyre kisebb a különbség abban, mennyit kell dolgozni egy 50 négyzetméteres használt lakásért a térség nagyvárosaiban, miközben Budapest továbbra is a kedvezőbb árú fővárosok közé tartozik. -
Újranyitották a felújított Vasarely Múzeumot Pécsen
Benne több, az elmúlt 50 év során eldugott műalkotással. -
Már kétmillió felett a budapesti új lakások átlagos négyzetméterára
A fővárosban tovább drágult az újépítésű ingatlanok piaca, miközben a prémium kerületek már 3,7 millió forintos szintet is elérték. -
Jön a nyár, megújulnak a balatoni vasútállomások
Hét újabb állomás felújítása indulhat el, a teljes program pedig 26 balatoni helyszín korszerűsítését célozza a következő években. -
Ezek voltak a legjelentősebb útfelújítások az elmúlt 10 évben
Talán rendszeresen furikázó olvasóinknak mondanunk sem kell, hol voltak jelentősebb útépítés és fejlesztések az elmúlt években, mindenesetre összegyűjtöttük a 2016 óta véghez vitt autópálya- és autóút-fejlesztéseket.