Mintha Európának nem lenne világszerte csodált építészeti öröksége: az Európai Központi Bank döntős terveinek egyikén uniós hivatalok modern székházai, a másikon pedig kitalált iskolák, könyvtárak, múzeumok és közterek jelenhetnek meg.
Az euróbankjegy nem egyszerű fizetőeszköz. Emberek százmilliói veszik naponta kézbe, turisták viszik haza. Talán Európa legnagyobb példányszámban terjesztett vizuális névjegye.
Éppen ezért érthetetlen, hogy az új euróbankjegyek tervezése során miként sikerült Európa lenyűgözően gazdag építészeti örökségét szinte teljesen mellőzni.
Az Európai Központi Bank 2026 júliusában tíz döntős grafikai javaslatot mutatott be. Öt terv az „Európai kultúra”, öt pedig a „Folyók és madarak” témát dolgozza fel. A közönség szeptember 21-éig mondhat véleményt, a végleges koncepcióról pedig várhatóan 2026 végén dönt az EKB Kormányzótanácsa.
Európa helyett az EU irodaházai
A „Folyók és madarak” sorozat előoldalán európai madarak és vízi tájak jelennének meg, a hátoldalon az Európai Unió intézményei és azok épületei vennék át a főszerepet.
Az 5 eurósra az Európai Parlament, a 10 eurósra az Európai Bizottság, a 20 eurósra az Európai Központi Bank, az 50 eurósra az Európai Unió Bírósága, a 100 eurósra az Európai Tanács és az EU Tanácsa, a 200 eurósra pedig az Európai Számvevőszék kerülne.
Építészeti szempontból a frankfurti EKB egymásba forduló üvegtornyai, a luxembourgi bíróság aranyszínű toronyépületei és a brüsszeli Európa épület még valamennyire működhetnek bankjegymotívumként. Legalább felismerhető formájuk és valamiféle építészeti karakterük van.
Ezek azonban még mindig nem Európa páratlanul gazdag és sokszínű építészeti örökségét képviselik, hanem néhány, az elmúlt évtizedekben felépített intézményi székházat.
A Bizottság Berlaymont épülete, a Parlament hatalmas strasbourgi együttese és különösen a luxembourgi Számvevőszék székháza végképp technokrata irodaháznak hat.
Így a sorozat nem Európa építészeti arcképcsarnoka lenne, hanem az uniós intézményrendszer szervezeti ábrája.
Mintha a kontinens közös örökségét nem a római Pantheon, a párizsi Notre-Dame, az athéni Akropolisz, az Alhambra, a firenzei dóm, a prágai Károly híd, a budapesti Parlament vagy akár az európai modernizmus legnagyobb alkotásai jelentenék, hanem néhány brüsszeli, frankfurti és luxembourgi hivatal.
Kitalált iskola, névtelen könyvtár, általános múzeum
A másik lehetőség, az „Európai kultúra” építészeti szempontból még arctalanabb.
Ennek előoldalán híres személyiségek szerepelnének, a hátoldalon pedig az adott kulturális területhez kapcsolódó helyszínek: utcai előadás, dalfesztivál, iskola vagy egyetem, könyvtár, múzeum, illetve fákkal beültetett köztér. Az EKB leírása szerint ezek nem Európa valóban létező, híres kulturális intézményei, hanem kitalált terek.
Marie Curie mögé tehát nem a párizsi Sorbonne vagy valamelyik történelmi európai egyetem kerülne, hanem egy tetszőleges tanterem. Cervantes mögé nem a madridi Spanyol Nemzeti Könyvtár vagy egy történelmi olvasóterem, hanem egy általános könyvespolc. Leonardo da Vinci mögé pedig nem az Uffizi, a Louvre vagy egy reneszánsz palota, hanem egy kortárs kiállítótér.
Az indok nyilvánvalóan az lehetett, hogy egyik ország vagy város se kapjon túl nagy hangsúlyt.
Az eredmény azonban a valódi sokszínűség helyett a jellegtelenség lett.
Az építészetet nem lehet úgy közössé tenni, hogy minden történelmi, földrajzi és kulturális sajátosságot kitörlünk belőle. Az arctalan könyvtár nem európaibb attól, hogy senki sem tudja megmondani, hol található.
A 2002-ben bevezetett eredeti euróbankjegyeken sem valódi épületek szerepeltek, hanem kitalált kapuk, ablakok és hidak, de ezek Európa építészettörténetének egy-egy korszakát jelképezték, az antikvitástól a modernizmusig vezették végig a címleteket. Az új „kulturális terek” ezzel szemben már nem korszakokat vagy stílusokat mutatnának be, hanem jellegtelen, sematikus iskolát, könyvtárat, múzeumot és közteret.
Leonardo százat, Suttner kétszázat ér?
A személyiségek kiválasztása sem kevésbé vitatható.
Az 5 eurósra Maria Callas, a 10 eurósra Ludwig van Beethoven, a 20 eurósra Marie Skłodowska-Curie, az 50 eurósra Miguel de Cervantes, a 100 eurósra Leonardo da Vinci, a legmagasabb, 200 eurós címletre pedig Bertha von Suttner kerülne.
Az EKB természetesen nem állítja, hogy a címletek a szereplők jelentőségét rangsorolnák. A bankjegyek vizuális világában azonban a legnagyobb címlet óhatatlanul kiemelt helyet jelent.
Ebben a sorban pedig különösen furcsa, hogy Leonardo da Vinci, az európai reneszánsz talán legismertebb egyetemes zsenije a 100 eurósra kerül, miközben a 200 euróst Bertha von Suttner kapja.
Suttner a Le a fegyverekkel! című háborúellenes regény szerzője, az osztrák békemozgalom egyik vezetője, valamint 1905-ben az első női Nobel-békedíjas volt, a korában volt hatása, de Beethovenhez, Curie-hez, Cervanteshez vagy Leonardóhoz képest a széles európai közönség számára azonban jóval kevésbé ismert. Életművének kulturális értéke sem mérhető a többiekéhez.
A kiválasztása ezért inkább mai erkölcsi és politikai értékválasztásnak, mint az európai kulturális teljesítmények arányos bemutatásának tűnik.
Tizenhárom országra jut egyetlen személyiség
A földrajzi aránytalanság még feltűnőbb.
A jelenlegi uniós tagállamok közül tíz 2004-ben, Bulgária és Románia 2007-ben, Horvátország pedig 2013-ban csatlakozott. Vagyis az EU huszonhét országából tizenhárom 2004-ben vagy azóta lett tag.
Ezt a tizenhárom országot a hat személyiség között mindössze egyetlen, egyértelműen hozzájuk köthető név képviseli: a lengyel születésű Marie Skłodowska-Curie.
Ráadásul Curie huszonnégy évesen Párizsba költözött, tudományos pályáját Franciaországban futotta be, és életének nagyobb részét is ott töltötte.
Magyarország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Románia, Bulgária, a három balti állam, Ciprus és Málta kulturális örökségéből senki sem került be.
Bertha von Suttner ugyan Prágában született, de az Osztrák Birodalom arisztokratája és az osztrák békemozgalom meghatározó alakja volt. Aligha lehetne hitelesen a 2004-ben csatlakozott Csehország képviselőjeként bemutatni.
Így nézne ki az EKB által hirdetett „közös európai identitás”: öt, döntően nyugat- és dél-európai kötődésű személyiség, valamint egy lengyel születésű, de Franciaországban világhírűvé vált tudós.
A madarak legalább nem ismerik a határokat
A „Folyók és madarak” előoldala ezzel szemben legalább valóban következetes és jól felépített gondolat.
A sorozat a magashegyi forrástól a vízesésen, folyóvölgyön, kanyargó folyón és torkolaton át egészen a nyílt tengerig követné a víz útját. Közben hajnalmadár, jégmadár, gyurgyalag, fehér gólya, gulipán és északi szula jelenne meg.
A madarak valóban nem ismerik az államhatárokat. Nem kell eldönteni róluk, hogy nyugat- vagy kelet-európaiak, régi vagy új tagállamokhoz tartoznak-e. A folyó pedig természetes módon köti össze a kontinens különböző tájait.
Kár, hogy ezt a szép és érthető gondolatot a bankjegyek másik oldalán az uniós hivatalok székházaival teszik tönkre, talán mert arra a madár se jár vagy legalábbis nem szívesen.
Mintha Európa félne saját örökségétől
Az EKB célja érthető: olyan bankjegyeket akar, amelyek egyetlen nemzetet sem részesítenek túlzott előnyben, ugyanakkor minden európai számára elfogadhatók.
Csakhogy a semlegesség nem jelenthet kulturális ürességet.
A jelenlegi tervek két rossz lehetőség közé szorítják a választókat: technokrata irodaházak és a nem létező kulturális terek közé.
Mintha Európa félne attól, hogy megmutassa saját arcát, persze ezt sajnos nem csak itt tapasztaljuk.
