CLT technológiával bővítik a Szivárvány óvodát Budakeszin. A 784 négyzetméteres, egyszintes épületszárnyban nyolc csoportszobát alakítanak ki. A kivitelezését a Bamax Work Kft. nyerte el mintegy 660 millió forintos ajánlatával.
Új, nyolc csoportszobás épületszárnnyal bővülhet Budakeszi Szivárvány óvodája. A fejlesztésre a Fő utca és a Hársfa utca közötti, mintegy 6987 négyzetméteres telken kerülhet sor, a meglévő óvoda közvetlen szomszédságában.
Az első ütemben megépülő új épületszárny 784 négyzetméteres lesz. Az alacsony, a telek növényzetéhez igazodó épületet úgy helyezik el, hogy a körülötte álló fák részben takarják, miközben a főúttól is visszahúzódik. A második ütemben a jelenlegi óvodaépületet korszerűsítik majd.
Nagyméretű fa panelekkel épül az új szárny
A budakeszi önkormányzat nem először alkalmazza a CLT-technológiát: a település új szakrendelőjénél is ezt a szerkezetet választották. Az óvoda esetében szintén rétegragasztott fa, vagyis CLT (Cross Laminated Timber) paneleket alkalmaznak. Ennek előnye a fenntarthatósági szempontjai mellett a gyors, gyárban történő kivitelezés és az akár néhány nap alatt a helyszínen megvalósuló építés. A kivételezés várhatóan egy éven keresztül zajlik majd.
A földszinti falak és a zárófödém mintegy 12 centiméter vastag, nagyméretű fa falpanelekből készülnek. A beruházás során összesen csaknem 3600 négyzetméternyi falpanel beépítésével számolnak. A fa szerkezet az épület belső tereiben is megjelenik: a tervek szerint a falak jelentős része látszó faszerkezetként marad meg, így a CLT nem csupán szerkezeti, hanem meghatározó belsőépítészeti elem is lesz.
Hőszivattyúval fűtik és hűtik
Az épület energiaellátásában levegős hőszivattyús rendszer kap szerepet. A fűtést központi padlófűtés, a hűtést pedig fan-coil rendszer biztosítja majd.
A kivitelezés egyik fontos szempontja, hogy az új épületszárny munkálatai mellett a meglévő óvoda továbbra is működik, ezért a beruházás során törekedni kell a zajterhelés minimalizálására.