Kilőtt a magyar építőipar: 21,9 százalékos növekedés, de baj van a megrendelésekkel

Látványosan megugrott a magyar építőipar teljesítménye 2026 augusztusában: a KSH adatai szerint éves összevetésben 21,9 százalékkal, júliushoz képest pedig 14 százalékkal nőtt a termelés.

A hónapok óta hullámzó ágazat számára ez kifejezetten jó hír, amelyben vélhetően a paksi fenékküszöb építésének is szerepe volt. Az építőipari rendelésállomány alakulása azonban arra figyelmeztet, hogy a fellendülés egyelőre nem tűnik tartósnak.

Építőipari termelés: három hónap visszaesését dolgozta le az ágazat

A KSH október 13-án közzétett adatai szerint 2026 augusztusában 718,6 milliárd forint volt a magyar építőipari termelés értéke. A 14 százalékos havi növekedés lényegében ellensúlyozta az előző három hónap visszaesését, amikor májusban 5,2, júniusban 3,9, júliusban pedig 4,5 százalékkal csökkent a kibocsátás.

Az építőipar teljesítménye az elmúlt hónapokban jelentős ingadozást mutatott. Júliusban még 12,2 százalékos éves visszaesést mért a KSH, augusztusban viszont már 21,9 százalékos növekedést. De összeségében vizsgálva az ágazat az augusztusi ugrás ellenére sem tudott kitörni a csökkenő trendből.

Ezt támasztja alá az is, hogy az első nyolc hónap összesített teljesítménye mindössze 0,1 százalékkal haladta meg a tavalyit. A magyar építőipar egésze tehát továbbra is lényegében stagnál. Hasonló trendet lát az MNB is.

A paksi fenékküszöb építése is felhúzhatta az építőipari statisztikát

Az augusztusi növekedés elsősorban az infrastrukturális beruházásoknak köszönhető. Miközben az épületek építése 9,6 százalékkal visszaesett, az egyéb építmények építése 102,4 százalékkal nőtt. Az út- és vasútépítési alágazat 142 százalékos, a közműépítés pedig csaknem 320 százalékos bővülést produkált, igaz, rendkívül alacsony bázisról.

A Világgazdaság elemzése szerint a kiugró növekedésben fontos szerepet játszhatott a paksi fenékküszöb augusztusi megépítése. Az atomerőmű hűtővízellátását biztosító, augusztus 12-én megkezdett beruházás során a hónap végéig 43 ezer köbméter követ építettek be a Duna medrébe.

Csökken az építőipari rendelésállomány – meddig tarthat a fellendülés?

A termelés látványos növekedésével éles ellentétben az új építőipari szerződések volumene 55,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi, magas bázishoz képest. Még aggasztóbb, hogy a vállalkozások augusztus végi teljes szerződésállománya is 11,4 százalékkal kisebb volt a tavalyinál, miközben július végén még 0,8 százalékos növekedést mutatott.

Az épületek építésére vonatkozó szerződésállomány ugyan 5 százalékkal nőtt, az infrastrukturális beruházásoké viszont 16,7 százalékkal zsugorodott.

A lakásépítéseket még néhány negyedévig támogathatja az Otthon Start Program, de az új építési engedélyek számának növekedése már megtorpant. Az irodapiac tartósan gyenge, a vállalati beruházásokat pedig a kedvezőtlen európai konjunktúra fékezi.

Az augusztusi építőipari növekedés tehát fontos pozitív fejlemény, de még nem tekinthető valódi trendfordulónak. A magyar építőiparnak nem elsősorban újabb egyszeri kiugrásokra, hanem folyamatosan érkező megrendelésekre és kiszámítható beruházási környezetre lenne szüksége. A mostani szerződésadatok alapján azonban a következő hónapokban ismét jelentős ingadozásra számíthatunk.

KSH, Portfolio, Világgazdaság

Érdekel, mi a helyzet nálunk? Iratkozz fel!

* kötelező mező
Adatvédelmi nyilatkozat