„fürdő”
címkéjű cikkek
-
Kiderült, mikor zár be a híres budapesti fürdő – Komoly baj áll a háttérben
A több éve csúszó felújítás, mostanra elkerülhetetlenné vált és úgy tűnik, hosszabb ideig tart majd a munka, mint ahogy először látszott. -
Átadták a felújított Dandár fürdőt
Ferencváros közkedvelt gyógyfürdője újra teljes kapacitással várja a vendégeket. -
Együtt teremteni – A kaláka csodája a Pesti Vigadóban
A kalákázás nemcsak közös építésről, közösségépítésről, tanításról, tanulásról, alkotásról és alakulásról szól, hanem még ezeknél is jóval többről. Ezt mutatja be a Pesti Vigadóban most megnyílt Kalákázni jó! című kiállítás. -
Óriási ingyenes közmedence nyílt a Central Parkban
De ezen kívül további félszáz medencében is megmártózhatnak a helyiek. -
Sürgető feladat a hévízi tófürdő felújítása
Március óta zárva tart a fürdő központi épülete. -
Bezárták a hévízi fürdő központi épületét
Statikai problémák merültek fel az emblematikus épületben. -
Rekordév után jön a fürdők felújítása és újak nyitása Budapesten!
Négymillióan jártak tavaly a budapesti fürdőkben, itt vannak az új tervek. -
Újra fürdőt nyitnak a Duna vizében Budapesten – kipróbálná?
Zajlanak egy dunai fürdőmedence előkészületei a fővárosban. -
Hatalmas összegből újul meg Budapest csodája, a Gellért-fürdő
Megkezdődhet a Gellért-fürdő felújítása jövőre, a költségeket húszmilliárd forintra becsülik. -
Leégett fürdő: gyors segítséget ígért Miskolcnak Lázár János
A miskolctapolcai fürdő újjáépítésére és a diósgyőri vár fejlesztésére ígér támogatást a kormány. -