„oktatás”
címkéjű cikkek
-
„Az építészet közösségi ügy” – Beszélgetés Király Zoltánnal, a TIBA Építész Stúdió vezetőtervezőjével
A Téralkotók sorozatban ezúttal Király Zoltán építésszel, a 20. évfordulóját ünneplő TIBA Építész Stúdió vezetőtervezőjével beszélgettünk. -
Kortárs válasz hagyományos alapokon – Interjú Varga Tamással, a BME Építészmérnöki Karának dékánjával
Hittel, szorgalommal, következetesen – vallja Varga Tamás DLA Ybl-díjas építész, a BME Építészmérnöki Karának dékánja, aki szerint a fejlődést nem követni, hanem előidézni kell. -
Tudás és tradíció: új épületegyüttes születik a Pécsi Tudományegyetemen
Hibrid fa-beton szerkezettel épül meg az Omika Központ és Orvosi Genetikai Intézet. -
Sportpályákkal folytatódik a pesti Ludovika Campus fejlesztése
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem területén születnek újabb létesítmények. -
Fontos munkát végző gyógypedagógiai óvodát adtak át Pesten
A XVI. kerületben nyílt meg a Szőlőszem Óvoda, amit az evangélikus egyház fog fenntartani. -
A jog előny, ha időben élünk vele – Interjú Dr. Jámbor Attila építési jogi ügyvéddel
Építési jogra szakosodott ügyvédként, oktatóként és az Építésijog.hu szerkesztőjeként Dr. Jámbor Attila azt vallja: a korai mérnök–jogász egyeztetés – az építtetők bevonásával – a legtöbb konfliktust elkerülhetővé teszi. -
Szintet lép a szakképzés: több mint hétmilliárdot fordítanak a Gundel Technikumra
Gundel Károly a magyar vendéglátás egyik legnagyobb reformere volt: most az ő nevét viselő ferencvárosi technikum újul meg teljesen. -
Nem csupán falak és kövek: ferences iskola és gimnázium újult meg Budán
Újjászületett a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány fenntartásában működő budapesti, II. kerületi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium épületegyüttese. -
Jó hír a miskolci egyetemistáknak: felújították a kollégiumokat
Jobb körülmények várják mostantól a hallgatókat a Miskolci Egyetemen: új kollégiumokat, éttermet és családbarát tereket adtak át. -
A diákok által alkotott közösségi kertet adtak át a MOME-n
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem újabb zöld fejezetet nyitott: átadták az egyetem Közösségi Kertjét, amely a fenntarthatóságot és a biodiverzitást erősítő campusfejlesztés meghatározó mérföldköve. -
Több mint nyolcmilliárdból született újjá Győr katolikus oktatási központja
Győrben átadták a 900 gyermeket nevelő Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvodát, melynek felújítására külön pályázatokon 8,3 milliárd forintot nyert el az egyházmegye. -
Szavaztak Sárospatakon: modern vagy régies legyen az egyetem új tömbje?
Tradicionális kontra kortárs: vita alakult ki a hegyaljai városban.