Aktuális
-
Júniusra halasztották a XXIII. Nemzetközi Építészkongresszust
A nemzetközi helyzet nem teszi lehetővé a résztvevők ideutazását. -
Könyvtár a város szélén: a tűzoltók mentik a szakadékba zuhanó Niscemi könyveit
A szicíliai városban már több mint 1200 lakónak kellett elhagynia az otthonát. -
Siófok, Hajdúszoboszló és Gyula lesznek a nyár legnépszerűbb üdülőhelyei
Míg tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló és Eger teljesítettek a legjobban. -
Valóságos földi paradicsom valósul meg Mezőberényben
Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei településen. -
Elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon
És a személyforgalomra is már csak mintegy két hetet kell várni. -
Eddig bevált a kötelező tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás rendszere
A tavaly január óta fennálló rendszer 140 ezer vállalkozást érint, és az ÉVOSZ felmérése szerint a többség szerint eddig bevált. -
Harmadával nőtt az építési engedélyek száma tavaly az előző évhez képest
Ami a Mapei Kft. értékelése szerint egy új, szebb korszak kezdetét vetíti előre. -
Újjászületés az Üllői úton – A második Fradi-stadion története I.
Két dolog jut eszébe az olvasott embernek az Üllői útról: a fák és a Fradi. -
Bezár a Déli pályaudvar: két márciusi hétvégén is szünetel a forgalom a vasútállomáson
Köszönhetően a szokásos karbantartási munkálatoknak. -
Szolgálati lakásokkal enyhítik a lakhatási nehézségeket Balatonfüreden
60-70, illetve 45-50 négyzetméteres lakásokat terveznek. -
Végre repülőjárat köti össze Hévízt Antalyával
Valószínűleg törökök ezrei sorakoznak majd a reptéren azért, hogy Hévízre juthassanak. -
Semmit sem mond az, hogy „fenntarthatóság”? A Planet Budapestet neked találták ki!
A Vasúttörténeti Parkban megszervezett rendezvény, élménypark február 25-től, március 29-éig látogatható.