„Budapest”
címkéjű cikkek
-
Mozog a talaj, négyszer több a csőtörés Budapesten a szokásosnál
Egy csőtörés korábban már egy autót is elnyelt. -
Pénteken teljesen megváltozik a főváros színe
Korábban sokan meglepődtek a kéken megvilágított Lánchíd láttán; ezt jelenti. -
Budapest és az épített világörökség: Három példa az elmúlt 20 évből
Miként kezeli ma a magyar főváros azt a kihívást, hogy a romos állagú épületeket felújítsa, és az örökség veszélyeztetése nélkül ötvözze a régit az újjal? -
2029 előtt biztosan nem kezdődik el a kritikus állapotú Petőfi híd felújítása
Csúszásban a Főváros. -
Siófok, Hajdúszoboszló és Gyula lesznek a nyár legnépszerűbb üdülőhelyei
Míg tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló és Eger teljesítettek a legjobban. -
Elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon
És a személyforgalomra is már csak mintegy két hetet kell várni. -
Ilyen is lehetne a Gellért-hegy? – Tervek a Citadella előtt és után
A Gellért-hegy tetejére egymást érték a grandiózus elképzelések, amelyek a város fölé emelkedve adtak volna formát a történelmi emlékezetnek. A Citadella felújítása a végéhez közeledik, ennek apropóján most felidézzük, milyen lett volna Budapest látképe, ha ezek közül akár egy is megvalósul. -
Egy erőd hatástalanítása és új élete – Bemutatták a Citadella múltját és jövőjét
A Gellért-hegy és a Citadella századokon átívelő, rejtélyes történetét bemutató kiállítás nyílt a Várkert Bazárban, ahol a megújulás kulisszatitkaiba is betekintést kaptunk. -
5 kertesház Budapest agglomerációjában 50 millió forint alatt, ahova azonnal beköltözhetünk
Eleged van a pesti betonrengetegből? A szűkös terekből, a zajból, abból, hogy minden négyzetméterért küzdeni kell? Összegyűjtöttünk 5 olyan, 50 millió forint alatti házat Budapest vonzáskörzetében, melyek kulcsrakész állapotban várják új lakójukat. -
Eddig nem látott képek a felújítás előtti Citadelláról – Egy rendhagyó műemlék története
Jártál már a Citadellában? Ismered a Gellért-hegy tetején álló évek óta lezárt erőd vagy éppen a híres szobor történetét? Képes összefoglaló a Citadella előtti időktől egészen a felújítást megelőző utolsó napokig. -
Ismét lehet vidámpark Budapesten? + SZAVAZÁS
Egy Budapesten jól ismert ingatlanfejlesztő lánya ilyen terveket szövöget a Népszigeten. -
Az évtized végéig megújul a szentendrei HÉV
Bár nem érkezett érvényes ajánlat a HÉV-szerelvényekre kiírt közbeszerzésre, a minisztérium rövidesen új tendert ír ki.