Aktuális
-
Eladó Ausztria egyik legkülönlegesebb történeti birtoka
A föld alatti szabadkőműves labirintus és Pantheon ihlette templom rejtőzik -
Lakóházzá alakul az egykori Hotel Isis Szombathelyen
Liftből nyíló minigarzonok lesznek az egykori szállodában. -
A Balatoni Főépítészség és a Műszaki Egyetem együttműködésbe kezdett
A Balaton friss szemléletű fejlesztése a cél -
Vízkorlátozás Zala megyében és Egerben, Pest megye is veszélyben
Több megyében is problémák vannak az ívóvízellátással -
Új folyóparti városnegyed épül a volt Carbochim gyár helyén Kolozsváron
A holland UNStudio tervei alapján megvalósuló RIVUS projekt lakó-, kereskedelmi és kulturális funkciókat, valamint kiterjedt zöldfelületeket hoz a korábban elzárt ipari zónába. -
-
Súlyosan megrongálták vandálok a műemlék Máré-várat
Az utolsó ostromlott várként számon tartott erődnél az anyagi kár több millió forint, az elkövetők akár 7 évet is kaphatnak. -
-
Már a balatoni őrülethez igazodva járnak a vonatok
A vonatok világában a szünidőben kezdődik az igazi hajtás. -
Nem lehet lovaskocsizni a Central Parkban
Egy halálos baleset miatt négy napig szünetel az ikonikus szolgáltatás. -
Óbuda felvetetné a Hadrianus-palotát és a dunai limest az UNESCO világörökségi listára
A Flórián téri aluljárójában lévő romok helyzetére is illene odafigyelni. -
Már a Kálvin téren is feladhatjuk a poggyászunkat a ferihegyi járatunkra
Az álmainkkal és vágyainkkal egyetemben…