Aktuális
-
Május végéig jelentkezhetünk az Épített Örökség Felújítási Programra Debrecenben
Melynek keretében 200 millió forint támogatást kaphatunk épületfelújításra. -
Európai Örökség-díjban részesül az Operaház
De a bonchidai Bánffy-kastélyt és egy felvidéki gótikus építészeti túraútvonalat is elismertek. -
Azbeszttel szennyezett zúzottkövet szórtak szét Szombathelyen, több közterületet is lezárnak
Ráadásul már a Magyar Posta sem száll ki az érintett utcákba. -
Külföldi elismerést kapott a Breuer Marcell-emlékpad
Rangos nemzetközi díjat kapott a világhírű magyar építésznek emléket állító pad. -
A lakáshitelek harmadát 30 év alattiak vették fel az előző év végén
Miközben 2025 elején ez a szám még csak 18 százalék volt. -
Nyitottság és hagyomány egyszerre: ICOMOS-díjas lett az MTA-székház
A KÖZTI tervei alapján felújított épület nyitottabb és korszerűbb lett, miközben megőrizte szimbolikus jelentőségét – ezt ismerte el az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága idei díja. -
-
Márciusban gyorsult a lakásárak emelkedése, de hamarosan lassulhat a tempó
Ami elsősorban a kínálat jelentős bővülésének köszönhető. -
„Paradigmaváltásra van szükségünk” – Így látja a Magyar Művészeti Akadémia jövőjét Turi Attila
A Magyar Művészeti Akadémia jövőképét nem a félelem, hanem a nemzeti identitás erősítése határozza meg – erről beszélt egy Indexnek adott interjúban Turi Attila, az MMA elnöke, aki az intézmény jövőjével kapcsolatos kérdésekre válaszolt. -
Tovább drágul a parkolás, felszámolják a budapesti parkolóautomatákat
Mutatjuk, hogyan emelkednek a díjak és hogyan parkolhatunk a jövőben. -
-